Boldogok a zöldövezetileg szegények, mert övék a belváros, ahol ugyan sem levegő, sem napfény nincs, és a polgárok sem hódolnak az illegális szemétlerakás szenvedélyének. Mert szenvedély ez, az ötvenliteres műanyag zsákokba zsúfolt hulladék megfelelő helyre, akár talpalatnyi fűhöz, fához, bokorhoz történő eljuttatása. Ez a városi hobbi ráadásul függőséget okoz, aki egyszer kipróbálja, már nem tud úgy szemétre nézni, mint annak előtte.
Benne van a tiltott gyümölcs íze. Az illegális szemétlerakók éjjelente indulnak portyára, földeríteni az érintetlen természet apró foltjait, ahol korábban soha senki nem dobott el használt papír zsebkendőt, kibelezett televíziót, akkumulátort, miegymást.
Beül tehát a vadász az autójába. Tekintete büszkén fut végig a műszerfal megnyugtató fényorgiáján, már-már megpaskolná a járgányt, ha ilyesféle érzelemdús cselekedet nem állna távol kőkemény személyiségétől. Hiszen rendszeresen szabályt, törvényt kell sértenie, s ez bizony fölőrli a lelket menthetetlenül. Aztán hátrapillant, a csomagtartó vagy a plató irányába, hogy még egyszer meggyőződjön a szállítmány biztonságos elhelyezéséről.
Indulás. A nappal bömbölő wattözön épp csak ciripel, alig hallani, amint a rádióban éjfélt üt az óra. A vadász először a jól ismert helyeit járja végig, ám a sokadik kör után belátja, hogy a környékbeli parkokban már minden hely elkelt. De azért kiszáll, hátha fér még, majd bosszúsan nagyot rúg a legközelebbi zsákba, hogy a bűzös massza szerteszét hull. Morog ekkor magában – mindenkinek ide kell hordania a szemetét? De ni, ott a távolban figyelmeztető tábla vonja magára a figyelmét. Hatósági tiltás emelkedik ki a bokrok közül, tudniillik, hogy ezen a helyen az illegális szemétlerakás tilos. Na, akkor ez biztos jó lesz – gondolja a vadász, és már robog is, hogy terhétől megszabaduljon. Aztán hazamegy. Bebújik a felesége mellé az ágyba, homlokon csókolja az asszonyt, és durmol egy egészségeset, hiszen jól végezte dolgát. Reggel pedig fejbe kólintja a gyereket, mert az átkozott kölke megint nem rakott rendet a szobában.
Ez lehet az oka az ukrán külügyminiszter távolmaradsának?
