Gépet vesztettek az amerikaiak

Tegnap a legnagyobb akciót hajtották végre az ellencsapások kezdete óta az amerikaiak Afganisztán északi, a tádzsik határ mentén lévő területeken. A tálib csapatok mindeközben visszafoglalták az Északi Szövetség fegyvereseitől az Afganisztán északi részén lévő Ak-Kupruk környékének egy részét, amely mindössze hetven kilométerre délre található a kulcsfontosságú Mazari-Sariftól.

Hírösszefoglaló
2001. 11. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét végén az amerikaiak elvesztették első gépüket Afganisztánban: a rossz időjárási körülmények miatt kényszerleszállást hajtott végre egy helikopter, a személyzetet azonban még időben sikerült kimenekíteni.
A német evangélikus egyház vasárnap bírálta az amerikai kormány Afganisztánnal kapcsolatos politikáját, kételyeinek adva hangot a katonai fellépés sikerét illetően.
Üzbegisztán után Pakisztánban tárgyalt Donald Rumsfeld. Az amerikai védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a négyheti amerikai bombázás után a tálibok állama már csak részlegesen működik, már nem is nevezhető államnak a szó valódi értelmében.
Oszama bin Laden két videofelvételt is eljuttatott az al-Dzsazira katari tévéadóhoz, melyeken élesen bírálta az ENSZ-t, és „hitehagyottnak” nevezett minden muzulmánt, aki támogatja Bush elnök „keresztes hadjáratát”.
A The New York Times kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy a szeptember 11-i terrortámadás következtében megsemmisült az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos New York-i irodája is. A New Yorker című amerikai hetilap úgy tudja, hogy az egyik leghíresebb amerikai kommandós alakulat, a Delta Force 12 tagja sérült meg október 20-án Afganisztánban, Kandahár közelében, a tálibokkal vívott harcban.
Nagy-Britannia legfőbb európai szövetségeseinek vezetőivel tartott tanácskozást vasárnap este Londonban Tony Blair brit kormányfő. Az eredetileg Gerhard Schröder német kancellárral, valamint Jacques Chirac francia elnökkel és Lionel Jospin francia kormányfővel tervezett tanácskozás kibővült Silvio Berlusconi olasz és José Maria Aznar spanyol miniszterelnökkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.