A XIV. kerületi gyámhivatal arról értesítette Terry Blacket, hogy három indok miatt helyezték hatályon kívül a nyilatkozatot. Az állandó lakcím körül tisztázatlan a helyzet, ugyanis két ismeretlen személy lakik ott – ők egyébként a szülei –, és nem tudni, milyen jogcímen lakik a XIV. kerületi lakásban. A gyámhivatal azt is az indokok közé sorolta, hogy az örökbefogadáskor senki sem vizsgálta az örökbefogadó másságát sem. Az ügyben belső vizsgálat is folyik. Azt nem lehet tudni, hogy a gyámhivatal illetékese ellenőrizte-e a bediktált adatokat. Úgy tudjuk: a XIV. kerületi lakásban, ahol Terry Black szülei laknak, tartottak ugyan környezettanulmányt, a jelenlegi tartózkodási helyén viszont nem, bár állítása szerint a piliscsévi orvos azt a helyet is ellenőrizte. Sokan vitatták, hogy megfelelő ellenőrzést tartottak-e az illetékesek, hiszen a foglalkozás rubrikába az került, hogy külpolitikai újságíró, azonban a szakmában senki sem hallott róla.
Erről Terry Black azt állította, hogy nem kérdezték, miből él, elég volt egy kereseti igazolás, ami az általa vezetett bt.-től származott. Azt sem kérdezték, mivel foglalkozik, ő ezért a bt. összes tevékenységi körét felsorolta – köztük a külpolitikai újságírást is (ilyen tevékenységi kör nem létezik – a szerk.).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentéskiegészítést rendelt el az ügyben, amikor kiderült: az anya feltételezhetően pénzért adta örökbe gyermekét az ismert transzvesztitának. Ezzel kapcsolatban a BRFK vizsgálati főosztályán meghallgatták Terry Blacket.
Örökbefogadná a nála lévő csecsemő négyéves nővérét is Terry Black. Ennek érdekében pedig már a megfelelő jogi lépéseket is megtette ügyvédje. Rácz Károly szerint ugyanis úgy lehet teljes „családja”, ha a most állami gondozásban lévő féltestvért is ő neveli.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
