Horváth Béla az FKGP mai frakcióülésén tájékoztatja a kisgazda képviselőket az általa pénteken nyilvánosságra hozott SZDSZ-es törvénysértésekről, amelyeket szerinte a szabad demokraták az 1998-as választási kampánnyal összefüggésben követtek el. A politikus lapunknak elmondta: arra kéri majd a frakcióvezetést, hogy napirend előtti felszólalásban vagy azonnali kérdés formájában tárhassa a parlament elé az ügy részleteit. Horváth Béla várhatóan kezdeményezi az Országgyűlés számvevőszéki bizottságánál, hogy a testület haladéktalanul tűzze napirendre a szabad demokraták pénzügyi visszaéléseinek kivizsgálását.
Mint arról lapunk is beszámolt, a kisgazda politikus a birtokában lévő dokumentumok alapján azt állította, hogy az SZDSZ az 1998-as választási kampányban 800 millió forintos adósságot halmozott fel, be nem vallott pénzeket fordított kampánycélokra, meghamisította a gazdálkodásáról szóló mérleget és többszörösen megsértette a párttörvényt. Horváth Béla a visszaélések között említette az SZDSZ „ingatlanpanamáit”, amelyek során a párt „megsarcolta” a fővárosi és a zuglói önkormányzat vagyonát.
Az érintett szabad demokraták a hét végén érdemben nem reagáltak a kisgazda politikus vádjaira, csupán annyit mondtak, hogy szerintük Horváth Béla alaptalan rágalmakat fogalmazott meg. Várhatóan ma közlik a nyilvánossággal, hogy milyen lépéseket tesznek, miután tanulmányozták az időközben hozzájuk is eljutott dokumentumokat. Úgy tudjuk, az SZDSZ jogi szakértői elsősorban azt kutatják, hogy Horváth Bélát melyik állítása miatt lehet perbe fogni.
A Fidesz képviselői nem kívántak nyilatkozni a témában. Az MSZP nem foglalkozott a Horváth Béla által elmondottakkal – közölte Keller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: egyelőre nem is látják ennek szükségességét. A politikus szólt arról is, hogy a kisgazda képviselő által bemutatott dokumentumok tartalmát nem ismerik. Keller megjegyezte: személy szerint bízik az SZDSZ-es nyilatkozatokban, és meglepődne, ha az Állami Számvevőszék vizsgálata nem hívta volna fel erre a figyelmet.
Balogh László, az MDF alelnöke úgy nyilatkozott: a közéletben nem maradhat tisztázatlan folt, ezért mindenképpen ki kell vizsgálni az ügyet. A MIÉP elnöke, Csurka István csak annyit mondott: nem foglalkozik a kérdéssel, mivel ez az SZDSZ-re tartozik.
Az árapály emelte fel a sumer civilizációt
