Indulnak a felvételik

Az egyetemek és a főiskolák felsőoktatási nyílt napokat hirdetnek a 2002/2003-as tanévre való felkészülés jegyében, amelyeken az érdeklődők megismerkedhetnek az adott intézmények sajátosságaival és az általuk kialakított felvételi típusfeladatokkal. Ezek a rendezvények az egyes intézmények bemutatkozása mellett a hallgatókért folytatott egészséges versenyt is szolgálják.

Munkatársunktól
2001. 11. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budapesten a műszaki egyetem november 9-én, a közgazdaság-tudományi és államigazgatási egyetem pedig november 16-án kezdi a sort – tudtuk meg a Felvételi Információs Szolgálattól. A központitól eltérő felvételi vizsgát működtető intézmények nyílt napjain azért érdemes részt venniük a felvételizőknek, mert csak így értesülhetnek arról, milyen követelményekre és típusfeladatokra számíthatnak a felvételin. Új jelenség, hogy a speciális felvételijű intézmények közül az utóbbi években a legtöbb diák a meghatározó felsőoktatási intézménnyé vált Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) nyílt napján jelent meg. Mind az öt szakon (gazdálkodási, nemzetközi kommunikáció, európai uniós, pénzügyi, vállalkozásszervező) a középiskolai tantárgyaktól teljesen független, az üzleti készségeket mérő alkalmassági vizsga alapján választják ki a leendő hallgatókat. Ez az intézmény vállalkozott először arra, hogy nem a középiskolai ismeretek, hanem a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges készségek alapján méri fel a jelentkezők tudását. Sokan fizetős elitképzésnek tartják az IBS-t, holott a legjobban teljesítő száz felvételiző tandíjmentesen szerezhet nemzetközileg elismert diplomát, aminek az EU-csatlakozás közeledtével megnő a jelentősége.
Erről is szó lesz a november 14-én 11 órakor kezdődő nyílt napon, amelyre a jelentkezők magas száma miatt a 06-80/200-801-es ingyenes telefonvonalon vagy a [email protected] e-mail címen lehet bejelentkezni.
A nyílt napok decemberben folytatódnak, sőt egyes intézmények februárra tették rendezvényüket, mint például a Budapesti Kommunikációs Főiskola (2002. február 9.). Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a jelentkezők kétharmada a március 1-jei jelentkezési határidő előtti utolsó hónapban dönti csak el, hová is adja be jelentkezését. Ez tömeges tájékozatlanságra utal, ezért is érdemes felkeresni minél több intézményt.
*
Ma és holnap rendezik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a II. InfoBörzét, amely az informatikai szakemberek iránt mutatkozó kiemelkedő kereslet kielégítésében nyújt segítséget a vállalatoknak. A Műegyetemen diplomázó csaknem háromszáz informatikushallgató mellett a mostani rendezvényen az ország összes, hasonló profilú egyetemén és főiskoláján végzőkre is számítanak. A rendezők 1500-2000 látogatót várnak az eseményre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.