Jövőre 600 millió forintot biztosít a tudományos diákköri műhelyek támogatására pályázati formában az oktatási tárca – jelentette be a rendezvényt megnyitó Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke.
A tudományos diákköri mozgalom első fél évszázadát zártuk ma le, de előttünk áll a tudásalapú társadalom kiépítése. A jövőt a tudós ifjúság jelenti – fogalmazott ünnepi beszédében az oktatási miniszter. Pálinkás József kiemelte: a kormány ebben kívánt segíteni a magyar történelemben még soha nem látott mértékű egyetemi és főiskolai létszámmal, a Bursa Hungarica ösztöndíjjal, a diákhitellel, a Bolyai-, Széchenyi-, Eötvös- és Békésy-ösztöndíj megalapításával, az integrált egyetemi és főiskolai központokkal és a megemelt kutatási forrásokkal.
Mindenhol a világon – különösen a kis nemzeteknél – a legnagyobb gond a kultúra folyamatosságának a biztosítása. Ha nincs meg a matematika, a fizika, a biológia vagy az irodalom megfelelő nyelvi színvonala, akkor nincs megfelelő ismeretátadás sem – mutatott rá Glatz Ferenc ünnepi beszédében. Az MTA elnöke úgy véli: a kormány és az Akadémia hasonlóan gondolkodik abban, hogy a kutatást a fiatalok akkor választják hivatásuknak, ha a tudományos életpálya az eddiginél tervezhetőbbé válik. A mai kormányzat sokat tett a tudományért azzal, hogy a projekteket finanszírozza és a bérrendszeren belül elfogadott minimumhoz juttatja a fiatal kutatókat – emelte ki az Akadémia elnöke. A jubileumi rendezvényt levélben üdvözölte Mádl Ferenc köztársasági elnök.
Az ünnepségen a magyar felsőoktatás műhelyeiben folyó diáktudományos munka támogatásáért Honoris Causa Pro Scientia aranyérmet kapott Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke, Medzihradszky Kálmán akadémikus és Vigh József professor emeritus. Első alkalommal adták át a Máriás Antal-emlékérmet, amelyet iskolateremtő munkásságukért Chikán Attila egyetemi tanár, rektor, Kövér András egyetemi tanár, Ritoók Zsigmond akadémikus, egyetemi tanár és a díj névadójának felesége, Máriás Antalné kapták meg. Az OTDT jubileumi plakettjét Pálinkás József oktatási miniszter, Glatz Ferenc akadémikus, Kulcsár György tisztiorvos, az OTP Bank Fáy András Alapítvány kuratóriumi elnöke, Sallai László, a Matáv Rt. igazgatója és Horváth László, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója vehette át.
Ez lehet az oka az ukrán külügyminiszter távolmaradsának?
