Bárándy Péter ügyvéd szerint
a kormány befolyásolja az igazságszolgáltatást. Sőt, egy mostanában alakult jogászegyesület szerint a politika elvárásokat fogalmaz meg az igazságszolgáltatás irányában. Mi erről a véleménye, és miért nem szólalt meg eddig ebben az ügyben?
– Mostanában szinte minden nap megjelenik a sajtóban erről valamilyen értekezés, de azzal az öszszefoglaló címmel, hogy „igazságszolgáltatás”. Én azonban szeretném hangsúlyozni: nem csak szimbolikus, vagy szóhasználati kérdés az, hogy az alkotmány kimondja: a Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják. Így, bár természetes, hogy ez a folyamat „többszereplős”, de amikor igazságszolgáltatásról van szó, ezen a bíróságokat kell érteni. Amikor egy ügy a bíróság elé kerül, akkor a védő vagy jogi képviselő, illetőleg a vádat képviselő ügyész ügyfélként szerepel az eljárásban. Tehát a bíróságnak monopóliuma van az igazságszolgáltatásra. Ezért értelmezhetetlen számomra az utóbbi hetek nyilatkozatháborúja, hiszen azokban szó sincs bíróságokról. Ez elmondható a megjelent vélemények nagy többségére is. Ez az egyik oka annak, hogy eddig nem kívántam hozzászólni ehhez a vitához. Másrészt pedig a bírói szerepből nagyon erős visszafogottság következik. Időnként persze nyilatkoznunk kell, de épp Orbán Viktor miniszterelnök televíziós interjújából következik az a helyes elv, ami nekem is nagyon szimpatikus volt, s amit magam is gondolok: nem helyes a politika szereplőinek a bíróságok egyedi ügyeivel foglalkozniuk.
– Milyen a viszonya a bíróságoknak a politikával?
– A bíróság helyzete azért is sajátos, mert nem politikai tényező. A bíró nem politizálhat, nem lehet párttag, de az ügyeknek két okból bizony lehet politikai súlyuk: vagy a tárgya olyan, vagy a szereplők személye. A bíróságok kizárólag a jogszabályok alapján döntenek, ítéleteik gyakran politikai hatásúak. A bírósági eljárások nyilvánosak, a bíróságok tevékenysége nyílt, de a konkrét ügyek kommentálásában nem vehetünk részt.
– Került-e már olyan helyzetbe, hogy politikusok próbálták önt befolyásolni egy-egy bíró döntése előtt?
– Amióta a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagyok, soha nem éreztem semmiféle befolyásolást a mindenkori kormányzat, vagy más politikai tényezők részéről. Már tizenkét éve vagyok a helyemen, ezért jó viszonyban vagyok szinte minden politikussal, de soha senki még kísérletet sem tett arra, hogy egy-egy ügyben befolyásolja döntéseinket. Persze nekem is van véleményem a politikáról, de a szerepem nem engedi meg, hogy ennek hangot adjak. Nem ártana ez az önmérséklet a politikusoknak sem, mert bár nekik is lehet véleményük a bíróságok döntéseiről, ezeknek azonban biztos ténybeli alapokon kellene nyugodniuk. Sokszor hiányos ismereteken alapulnak a bírálatok.
– Az 1997-es igazságügyi reform nem sorolta be a Legfelsőbb Bíróságot egyik állami ellenőrzési intézmény alá sem, azaz ellenőrzési és igazgatási szempontból a Legfelsőbb Bíróságnak nincs „gazdája”. Ki ellenőrzi a bíróság működését?
– Ez így nem pontos. A Legfelsőbb Bíróság, a többi húsz megyei bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatala ma a központi költségvetés egyik fejezetét képezi. Azt, hogy az egyes intézmények – köztük a Legfelsőbb Bíróság – mennyi pénzzel rendelkeznek, az OIT állapítja meg. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) minden évben ellenőrzi a források felhasználását, de az OIT belső ellenőrzési osztálya is vizsgálódhat, valamint a Legfelsőbb Bíróság maga is ellenőrzi munkáját. Az ÁSZ legutóbb megállapította, hogy szabályszerű és költségkímélő a gazdálkodásunk, de azt is kiemelte, hogy a tervezett költségvetésünk reális igényeken alapszik.
– A nemrég elkészült EU-s országjelentés úgy fogalmaz, hogy az igazságszolgáltatási rendszer jól működik, de a Legfelsőbb Bíróság helyzete azért nem jó, mert az ügyek évekig torlódnak. Ezért a testület nem tud kellően eleget tenni annak az alkotmányos feladatának, hogy a jogalkalmazás országos egységét biztosítsa. Elképzelhető a gondok első számú okaként az, hogy – a hírek szerint – a Legfelsőbb Bíróság bírói állásainak 15-20 százaléka nincs betöltve?
– Ez nem igaz. Mind a 107 bírói státus be van töltve, így nincs egyetlen üres helyünk sem. A pénzügyi helyzetünk, de az egész fejezeté forráshiányos. Ez azt jelenti, hogy likviditási gondjaink általában nincsenek, fejlesztési lehetőségeink azonban korlátozottak. Visszatérve a Legfelsőbb Bíróságra, az igazság az, hogy az ügyek száma évről évre növekszik. Jelenleg is mintegy 15 ezer ügyünk van a Legfelsőbb Bíróság előtt. Az ráadásul nemzetközi kötelességünk is, hogy a bírósági eljárások ésszerű határidőn belül befejeződjenek. A Legfelsőbb Bíróság azért is van nehéz helyzetben, mert a cégügyeket, a csőd- és felszámolási eljárásokat a megyei bíróságok intézik első fokon, ezért a döntéseik elleni fellebbezések a Legfelsőbb Bíróságra tartoznak. Csak ebből a két ügycsoportból mintegy háromezer elintézetlen ügyünk van. Ki merném jelenteni: talán nincs a világon olyan legfelsőbb bíróság, amely egy cég fizetőképtelenségének a megállapítására irányuló fellebbezését bírálná el, ami a felszámolási eljárás megindulásának csupán a feltétele. Mivel alig képzelhető el, hogy ez a hatásköri szabály a közeljövőben megváltozzon, a Legfelsőbb Bíróság helyzetén alapvető változást egy kizárólag fellebbezésekkel foglalkozó bírósági szint beiktatása hozhat.
– Ez lenne a 2003-ban felállítandó ítélőtábla.
– Igen, s ennek létrejötte után a Legfelsőbb Bíróságon a felülvizsgálatok és a jogegységi eljárások maradnak. Szakmailag egyébként több ítélőtábla indokolt. Mindenütt a világon, de korábban Magyarországon is regionálisan voltak megszervezve a táblabíróságok. Ezek nagysága, bírói létszáma egyébként jó becsléssel kiszámítható a fellebbezések arányából. Ezért én úgy gondolom, hogy az egy ítélőtábla átmeneti, a továbbiak létrehozásáról az Országgyűlés dönt majd 2002 végéig.
– Ön 1998-ban azt nyilatkozta, hogy hosszú évek munkája fekszik a táblabíróságok előkészítésében. Úgy tudjuk, még ingatlanokat is vásárolt a majdan létrejövő táblabíróságoknak.
– Eredetileg három helyen lett volna ítélőtábla: Budapesten, Pécsett és Szegeden. Utóbbi helyen az OTP-vel közösen megvásároltunk egy igen rossz állapotú épületet 1997-ben. Pécsett az önkormányzat átengedte a saját irodaházát a megyei bíróság számára; itt két emeletet alakítottak át e funkcióra. Budapesten a Legfelsőbb Bíróság épületének negyedik szintjét alakítottuk ki az ítélőtáblának. A problémát most az okozza, hogy az országos ítélőtábla értelemszerűen nagyobb létszámmal fog működni, mintha mindhárom egyszerre nyitná kapuit. Az országos ítélőtábla nem fér be a Legfelsőbb Bíróságnak a Legfőbb Ügyészséggel közös épületébe.
– Nem volt akkor kissé elhamarkodott, hogy négy éve ingatlanokat vásárolt egy még nem is létező intézmény számára?
– Arról törvény szólt, hogy elindul három táblabíróság. Kötelesek voltunk megfelelő előkészületeket megtenni. Muszáj volt az ingatlanokra pénzt fordítani, ráadásul már az elnököket is kinevezték.
– A jövő év elején négy legfelsőbb bírósági kollégiumvezetőnek lejár a mandátuma. Ön október elején úgy nyilatkozott: ez lehetőséget nyújt arra, hogy megújítsák és megerősítsék a bíróság vezetését. Úgy tudjuk, a távozó vezetők közül kettőnek volt MSZMP-s múltja. Lehet, hogy a bíróságokon is megindult az elmaradt rendszerváltás?
– A Legfelsőbb Bíróságon megtörtént a rendszerváltás. Hadd jegyezzem meg, hogy a magyar bírói kar legalább fele 1990 óta lett bíró. A Legfelsőbb Bíróságon is tehát egy igencsak megújult bírói kar alakult ki, de tudnunk kell, hogy a rendszerváltáskor az új politikai elit egyik tényezője sem igényelte, hogy a bírókat – mint ahogy ez megtörtént Csehországban, vagy a megszűnő NDK-ban, vagy Lengyelországban – átvilágítsák. Ennek az a felismerés volt az oka, hogy nálunk a történelmi szituáció egy kicsit eltért a többi volt szocialista országtól. Arra gondolok, hogy a kommunizmus kemény diktatúrájából az ország vezetése lassan átcsúszott egy puhább diktatúrába, így ez egy hosszabban elnyúló folyamat volt. Azaz a hetvenes, nyolcvanas évek már nem azt jelentették, mint az ötvenes, hatvanas évek. Ezért a politikai rendszerváltás egyfajta jogfolytonosság alapján ment végbe, így nem is volt olyan jogszabály, amely a bírók külön átvilágítását előírta volna. Tehát a bírói kar folytatta a munkáját. De ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy egyetlen olyan bíró sem működött a Legfelsőbb Bíróságon, aki a korábbi rendszer politikai megtorló ítélkezéseiben valaha is részt vett.
– Az igaz, hogy nincsenek „vérbírók” a Legfelsőbb Bíróságon, de régi MSZMP-sek közül kettő is akadt, akik még mindig vezető pozícióban vannak, igaz, nem sokáig…
– Több olyan bíró és más állami területen foglalkoztatott vezető is akadhat, aki MSZMP-s párttag volt. Én éppen nem voltam sohasem párttag. A két említett vezetőről pedig annyit: abszolút korrekt és szakmai módon vezették a kollégiumaikat. Ők kiemelkedő jogismerettel rendelkező bírók. Mivel lejárt a mandátumuk, és nem lesznek kollégiumi vezetők, így várhatóan teljes váltás lesz. A korábbi elnökhelyettes sem pályázott. Feltehető, hogy az eddigi főtitkár, Lomnici Zoltán tölti majd be ezt a posztot, a köztársasági elnök úrtól a kinevezésére várunk. Tehát elmondhatjuk: teljes rendszerváltás történt a Legfelsőbb Bíróságon. Hadd mondjak még egy érdekességet: az MSZMP fénykorában sem volt ötven százalék felett a Legfelsőbb Bíróságon a párttagsági arány. Arról nem is beszélve, hogy mi a kilencvenes évek elején kiadtuk az Iratok az igazságszolgáltatás történetéből című ötkötetes művet, amelyet itt szerkesztettünk, és ami bemutatja az összes borzalmat, amit igazságszolgáltatás címén a korábbi korszakban műveltek. Ezt magunk tártuk fel, és ez pótolhatatlan forrásmunka.
– Önnek is lejár a mandátuma jövő nyáron. Vállalná-e harmadszorra a legmagasabb bírói posztot?
– Ez az Országgyűlés hatáskörébe tartozó döntés. Az összes képviselő kétharmadát igénylő szavazás nyilvánvalóvá teszi, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása politikai konszenzust igényel. A magyar törvények nem zárják ki, hogy akár harmadszorra is megválasszanak, s ha a köztársasági elnök úr és a politikai tényezők konszenzusa bizalmat ad további működésemre, elég erőt érzek magamban és szívesen elvállalnám az elnöki posztot. Jó volna a kezdettől, tehát a rendszerváltozástól végigkísérni egy új bírósági rendszer kialakulását. Ezt lehet személyes ambíciónak is nevezni, de úgy érzem, hogy erőmhöz képest elég sokat tettem ezért, és ezt szívesen folytatnám.
– Ön milyen tapasztalatokkal érkezett a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára?
– A pályafutásom elég rendhagyó módon indult. Mindössze három évet voltam elsőfokú bíró a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Aztán a Legfelsőbb Bíróság elnöki titkáraként dolgoztam öt évig. Innen eltávoztam és kilenc évig a Pénzügyminisztérium jogi osztályára kerültem, mivel Korom Mihály akkori igazságügy-miniszter megakadályozta a bírói kinevezésemet. A pénzügyben „csak” csoportvezetői szintig jutottam, viszont tapasztalatokat szereztem. Végül 1980-ban neveztek ki legfelsőbb bírósági bírónak, s azóta itt dolgozom. Ebben az értelemben én is régi embernek számítok.
– Ön kínosan ügyel a biztonságára, 1999 decemberétől még a kiemelten védett személyek közé is bekerült, ami nem kevés pénzébe kerül az államnak. Úgy tudni, korábban testőrök kísérték mindenhová. Ez menynyibe került a bíróságnak?
– Azt, hogy ki védett személy, jogszabály írja elő. A „testőrök” pedig a hozzám kapcsolódó mítoszok egyike, tehát nem igaz. A Legfelsőbb Bíróság rendészei közül egyik kísért el útjaimon, aki korábban a Köztársasági Őrezred tagja volt és bírósági alkalmazott lett.
– Akkor a félelem motiválja?
– Személyes félelemérzetem nincs. A bírák fenyegetettségérzése általában nem nagy, de a szóbeli és írásbeli durvaságok és fenyegetések sajnálatosan elszaporodtak.
– Ami a legendákat illeti, sokat lehetett hallani egykoron egy bizonyos „Soltvadkert-örömkertről”.
– A Soltvadkert-legenda is csak egy a sok közül. Mindenkinek szívesen ajánlom, hogy jöjjön és nézze meg. Győződjön meg arról, hogy a földszinti díszterem fölött lévő piciny pázsiton még járni sem lehet. Ugyanis ez egy kátránypapírral beborított kis terület volt, amire vékony földréteget terítettek és befüvesítették: ez azt jelenti, hogy ha valaki ott dolgozik és kinéz az ablakon, akkor nem a rideg kátrányt látja, hanem a füvet, oda azonban nem lehet kimenni. Ennek a bekerülési költsége 257 ezer forint volt. Ezek a legendák nem véletlenül születnek, belülről jönnek és nagyjából körülhatárolható az a kör, amelyik terjeszti rólam. A külföldi utazásaim is célpontokká váltak, hiszen azt írták, hogy a magánútjaimon is az állam pénzét költöm. Erről annyit, hogy az állami útra sem az állam pénzét költöm. Még a külföldi napidíjat sem veszem fel. Megilletne, de nem utazom a repülőgépen első osztályon. Amióta megválasztottak, egy fillér jutalmat nem vettem fel. Ráadásul, amikor ezek az alaptalan vádak napvilágra kerültek, én kértem Kovács Árpádot, az ÁSZ vezetőjét, hogy világítsák át az gazdálkodásunkat, az utazásaimat pedig külön nézzék meg. Az állam számvevői mindent rendben találtak.
***
SOLT PÁL 1937. október 3-án, Szentendrén született. Édesapja tisztviselő, édesanyja háztartásbeli volt.
1956-ban a jogi egyetemen elsőéves.
1960-ban summa cum laude diplomázott, majd 1964-ben bírói-ügyészi szakvizsgát tett.
1966-ban a Legfelsőbb Bíróságon az elnöki titkárság vezetője.
1971-től a Pénzügyminisztérium jogi osztályára kerül.
1980-ban a Legfelsőbb Bíróságon kinevezik bírónak.
1987-ben a Legfelsőbb Bíróságon a polgári kollégium vezetője.
1989-ben két hónapra az akkor alakuló Alkotmánybíróság tagjának választják.
1990 júniusában a Legfelsőbb Bíróság elnökének nevezik ki.
1997-ben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének választják meg.
origo.hu
Új szóviője lett a Fidesz-frakciónak: Ibolya Csenge Gabriella
