Ahogy akkor a kabaréban tért vissza a jelenség, most is ott volna a helye az ellenzék parlamenti szófacsarászásának. Mert nincs másról szó a magyar törvényhozásban 1998 nyara óta, mint hogy a választáson leváltott baloldal ellenzékbe szorulván minden verbális trükköt bedob az új kormány lejáratására, pozíciójának gyengítésére, a hatalomba visszakerülés céljából. Kerül, amibe kerül.
Pedig immár nem csak az országon belül vannak rosszallói ennek a destruktív, önérdekű politikának. A létszámuk miatt legfontosabb ellenzéki szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter az előző hétvégén Brüsszelben járt, ahol találkozott a NATO főtitkárával, Lord Robertsonnal. A szövetség első embere közölte Medgyessyvel észrevételét, miszerint a magyar törvényhozás túl körülményesen működik az V. cikkelyből adódó kötelezettségek gyakorlati végrehajtása terén. Ilyen rugalmatlan engedélyezési mechanizmussal már nem is kerülhetne be új tagállam a szervezetbe. Nem is túlzottan burkolt figyelmeztetésként jelezte az MSZP emberének, hogy a kétharmados többséget megkívánó döntésekben mit várna el attól a párttól, amelyik korábban még az élharcosa volt Magyarország NATO-csatlakozásának.
Az már Medgyessy egyéni története, hogy milyen hatékonysággal tudta továbbítani és megértetni a szocialisták hangadóival a brüsszeli üzenetet. A tegnap a Parlamentben történtek szerint semmilyennel. Hiába ígérte meg Robertsonnak az eddiginél konstruktívabb és felelősebb együttműködést – mit meg nem ígérne egy volt MSZMP-vezető a NATO-főtitkárnak, hogy újra hatalomba kerülhessen? –, a pártja nagy ívben tett rá. Ez újból megerősíti minapi felvetésünket, hogy a kormányfőjelölt és saját pártja között enyhén szólva sem olyan a kapcsolat, ami gyümölcsöt teremhetne a jövő tavasszal. A faramuci helyzetet jól szemlélteti az a szinte mulatságos fénykép, ami a szombati Népszava címoldalán kapott helyet. Az egy héttel korábbi (!) brüsszeli vizit alkalmából készült felvétel, amelyen még fotós neve sem szerepel, a Lord Robertsonnal éppen mosolyogva kezet fogó Medgyessyt mutatja. A cikk megbeszélésüknek azt a momentumát emeli ki, miszerint a NATO-főtitkár megértéssel fogadta Medgyessy felvetését: hogyha hetente ülésezne a parlament, hatékonyabb lenne az együttműködés az észak-atlanti szövetséggel.
Amíg azonban így lesz, a jelek szerint marad az MSZP alkotó programjaként a javaslat a piros és kék tollak használatáról a választáson, valamint a háromhetenkénti konstruktív rombolás.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
