A bűncselekmény szombaton este, a III. kerületi Érd alja utca és a Királylaki lejtő kereszteződésében történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke, Samu Attila szerint a 78 éves taxis támadói utasként ültek be a Ladába. A Budapest Taxinak dolgozó férfi – aki a támadást követően saját kocsijával érkezett az egyik meg nem nevezett fővárosi egészségügyi intézmény elé – állapota tegnap délutánra javult. Az országban több százra tehető azoknak a taxisoknak a száma, akik jóval túl vannak a nyugdíjkorhatáron. Csak a Rádiótaxinál több mint ötvenen, a Főtaxinál pedig száznál is többen vannak a 62 évesnél idősebb gépkocsivezetők.
Hét hónapon belül egyébként ez volt a második olyan, taxisok ellen irányuló támadás, ahol kifejezetten idős ember volt az áldozat: április 11-én Tárnok mellett egy igazihoz hasonló műanyag pisztollyal kényszerítettek egy 72 éves budapesti fuvarozót az aznapi bevétel átadására. A rabló ugyan elmenekült, de a rendőrök később elfogták a támadót.
Horváth Pál, a Rádiótaxi elnöke és a taxisok érdekképviseletének vezetője kérdésünkre elmondta: nincs felső korhatár, mindenki addig taxizhat, ameddig egészsége megengedi, ameddig jogosítványát a hatóság meghoszszabbítja. Igaz – tette hozzá –, az amúgy sem veszélytelen szakma egy bizonyos életkoron túl még több rizikót jelent. Az idősebb emberek kiszolgáltatottabbak a bűnözőknek. Koruknál, fizikai adottságaiknál fogva többségük képtelen megvédni magát, s a támadás elől elmenekülni sem nagyon tudnak már. Ennek ellenére az érdekképviselet nem tervezi az életkorhoz kötött taxizást. Horváth Pál rámutatott: azok az idős kollégák, akik hetven év felett is dolgoznak, nyilván olyan anyagi helyzetben vannak, hogy kénytelenek továbbra is a volán mögött ülve tölteni a nappalokat és éjszakákat.
Az idősebb fuvarozók egyébként jellemzően „mezítlábasak”, azaz magányosan dolgoznak, nem tartoznak egyik társasághoz sem. Szállításaikat így nem telefonon, illetve diszpécserközponton keresztül kapják, hanem utcai leintésre dolgoznak. Ez pedig a legveszélyesebb fuvarforma. A kocsiba ugyanis bárki beülhet, bárhová vitetheti magát, s ha baj történik, a családján kívül senkinek sem hiányzik a taxis.
Az árapály emelte fel a sumer civilizációt
