Emellett még soha nem volt arra példa, hogy szeptemberben többlettel zárjon a folyómérleg. A kedvező adat kellemes meglepetést okozott az elemzőknek is, akik 240–300 millió eurós hiánynyal számoltak a kilencedik hónapra vonatkozóan. Az első kilenc hónapban 279 millió euró deficit keletkezett, ami harmadát sem éri el a tavalyi év időarányos adatának.
A folyó fizetési mérleg egyenlegének javulása mögött a Magyar Nemzeti Bank indoklása szerint elsősorban az áruforgalom kiadási többletének mérséklődése áll, de a többi tétel egyenlege is kedvezőbben alakult a vártnál.
Az idén szeptemberben az áruforgalom hiánya 99 millió eurót ért el, míg tavaly szeptemberben 320 millió euró volt. Az idegenforgalom szeptemberben 299 millió euró többletet produkált, az első kilenc hónapban pedig 2,234 milliárd euróval javította a mérleget.
A monetáris tanács megítélése szerint 2001-ben várhatóan 1-1,5 milliárd euróra mérséklődik a folyó fizetési mérleg hiánya.
Szoboszlai furcsa becenevet kapott Portugáliában, a kapitány nem ezt várta a magyaroktól
