Megméretésre készül a Magyar Koalíció Pártja

Neszméri Sándor
2001. 11. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

December elsején ismét szavazóurnákhoz járulnak Szlovákia választópolgárai, akik ezúttal a kerületi önkormányzati testületek képviselőit, illetve az önkormányzati kerületek elnökeit választják meg.
Az esemény nemcsak azért nagy jelentőségű, mert a választásokkal először alakulnak ki Szlovákiában 1918 óta regionális önkormányzati szervek, hanem azért is, mert az idén szeptemberben és októberben elfogadott törvények értelmében a kerületi önkormányzatok több mint száz olyan feladatkör ellátását végzik majd, amelyeket mind ez idáig az államigazgatás látott el, vagyis igen jelentős decentralizáció után dönthetnek a polgárok arról, kik biztosítsák számukra a közigazgatás szolgáltatásait. Köztudomású ugyanakkor az is, hogy az Európai Unió felzárkóztatási alapjai is elsősorban a regionális önkormányzatokkal, azok szerveivel tartják a kapcsolatot, így a 2002. január elsejétől működő önkormányzatoknak igen jelentős szerepük lesz egy-egy térség fejlődési irányvonalának meghatározásában, a beruházások, a fejlesztések megvalósításában. A felvidéki magyarság szempontjából fontos tény az is, hogy a gimnáziumok és középiskolák fenntartása, valamint a kisebbségi kultúrák támogatása is a kerületi önkormányzati szervek jogkörei, illetve kötelezettségei közé tartozik majd, nem mindegy tehát, hány magyar képviselő kerül a regionális parlamentekbe, s milyen politikai partnerekkel kell majd egyeztetniük a pénzforrások elosztásakor.
A Magyar Koalíció Pártja mindennek tudatában megfelelő komolysággal készül a regionális önkormányzati választásokra. A párt a nyolc kerületből hatban indít önkormányzati képviselőjelölteket, ötben pedig megpályázza a kerületi elnöki posztot is. Két kerületben sikerült az MKP-nak koalíciós szerződést kötnie. A pozsonyi kerületben, ahová többek között a szenci járás is tartozik, „szuperkoalíció” alakult az MKP részvételével. Itt lényegében egy listán indul az összes jobbközép párt, név szerint a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Demokrata Párt, valamint a jelenleg még parlamenten kívüli új tömörülés, az Új Polgár Szövetsége nevű párt, amelynek egyre nő a népszerűsége, s a közvélemény-kutatások szerint tízszázalékos támogatottsággal jutna most a parlamentbe. A kassai kerületben hárompárti koalíciót alakított az MKP, ugyancsak a jelenleg kormányzó Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval, illetve egy másik olyan párttal, amely az 1998-as választások után alakult. Arról a Smer (Irány) nevű pártról van szó, amelynek az elnöke Robert Fico parlament képviselő, aki hosszú hónapok után első alkalommal szorította a második helyre a politikusok népszerűségi listáján Vladimir Meciar háromszoros exkormányfőt. A nagyszombati, a nyitrai, a besztercebányai és a sároseperjesi kerületben egyedül méretteti meg magát az MKP, amely összesen 116 képviselőjelöltet indít a választáson.
A kerületi elnöki posztért öten szállnak ringbe. A galántai és a dunaszerdahelyi járásokat magába foglaló nagyszombati kerületben Kvarda József, az MKP jelöltje, aki a párt közigazgatási alelnökeként és parlamenti képviselőként jelentős szerepet vállalt a közigazgatási reform megvalósításában. A nyitrai kerületben – idetartozik a komáromi, a vágsellyei, az érsekújvári és a lévai járás – Fehér Miklós parlamenti képviselő indul az elnökválasztáson, akit ismerhetnek a választók azért is, mert két éven át ő töltötte be a kerület államigazgatási hivatalának elnökhelyettesi posztját. A besztercebányai kerületben a nagykürtösi, a losonci, a rimaszombati és a rőcei járások magyarjai Hamerlik Richárdra voksolhatnak. Ő az MKP országos elnökségének a tagja, s jelenleg a losonci járás hivatalvezető-helyettes posztját tölti be. Kassán is az államigazgatásból ismert egyéniség, az MKP jelöltje, nevezetesen Múdra Rozália, aki jelenleg a kerület államigazgatási elnökhelyettese, így szinte biztosan számíthat a Rozsnyó, Szepsi, Királyhelmeci és Nagykapos környékén élő magyarok támogatására.
A legnagyobb meglepetés Jordán József jelölése, aki a sároseperjesi kerületben méretteti meg magát. A kerületben ugyanis csak szórványban élnek magyarok, a megyeszékhelyen például kétszázan, Késmárkon még ennyien sem. Jordán József azonban számíthat a kerület többi kisebbségének, a mintegy 25 ezer ruszin és 14 ezer ukrán támogatására is. Az elnökválasztás azonban kétfordulós lesz, ami azt jelenti, hogy a magyar jelölteknek elsősorban Nagyszombatban és Nyitrán van reális esélyük a győzelemre. A képviselőket többségi választási rend alapján választják, ezért sikernek számítana, ha a 116 jelölt közül mintegy hatvan bekerülne a kerületi önkormányzati testületbe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.