Nem szélsőséges nézeteket valló vagy terroristákkal szimpatizáló csoportról van szó, hanem egy olyan fiatalemberről, aki szakmai ügyességére kívánta a figyelmet felhívni – olvasható a hivatal honlapján. Az NBH a szülőkkel folytatott beszélgetés után – függetlenül attól, hogy a fiatalember nem ismerte el tettét – a maga részéről további intézkedést nem tart szükségesnek, mivel munkája során a megelőzést tekinti elsődleges szempontnak. Az elkövető az írást a Telnet internetszolgáltató felhasználói oldalán is elhelyezte úgy, hogy a szöveg felett az NBH főépületének sokak által ismert fényképe látható, és azt a képzetet kelti, mintha az írás a hivatal véleményét tükrözné. Az NBH levélben szólította fel a Telnet elnökét, hogy a szöveget és a fényképet honlapjukról töröljék. Mivel közölték, hogy erre nem hajlandók, az NBH jó hírnevének súlyos megsértése miatt pert indított a cég ellen.
Szepesfalvy Anna: A Budapesti DPK egy közösség, melyben együtt gondolkozunk a főváros jövőjéről
