Megvan a többség

Blázsovics Lívia
2001. 11. 07. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nincs kétség afelől, hogy a koalíció biztosítani tudja a zárszámadási törvény elfogadásához szükséges parlamenti többséget – jelentette ki Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője. Részletesen beszámolt azokról a fontos társadalompolitikai célokról, amelyek megvalósításához a zárszámadási törvény nyújt költségvetési támogatást. Példaként említette a nyugdíjemelést, amelyre tízmilliárd forintot szán az előterjesztés, az egészségügyi dolgozók, ápolónők, szülésznők és a mentőszolgálat kivonuló tagjai bérpótlékalap-emelését, illetve a gyógyító-megelőző ellátásra szánt 10,6 milliárd forintot. Szólt arról is, hogy a zárszámadási törvényben forrásokat biztosítanak a bérlakásépítésre, a kis- és a középvállalkozók támogatására, valamint oktatási beruházásokra is.
Ismételten sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az MSZP és az SZDSZ nem járult hozzá ahhoz, hogy a parlament gyorsított eljárásban tárgyalja a terrorizmus elleni törvénycsomagot. Szerinte ennek messzemenő következményei lehetnek, hiszen Magyarország a ma elkészülő országjelentésben e törvény nélkül rosszabb minősítést fog kapni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.