Neue Zürcher Zeitung
1956 vita tárgya lett Magyarországon címmel a vezető konzervatív svájci lap a magyar forradalom ünneplésével kapcsolatos incidensekről szólva megemlíti, hogy az ’56-os forradalom után halálra ítélt Mécs Imre csőcseléknek nevezte az őt is kifütyülőket. Csakhogy Mécs Imre néhány évvel ezelőtt adott televíziós interjújában csőcseléknek nevezte az ’56 késő őszén megalakított munkásőrséget is, amelynek feladata a népfelkelés elnyomása volt. Márpedig ennek a munkásőrségnek tagja volt egy Horn Gyula nevű ifjúkommunista, aki 1994–98 között miniszterelnöke volt Magyarországnak, és koalíciójában részt vett Mécs Imre pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége.
The Washington Post
A szeptember 11-i terrortámadás az amerikai baloldaliak és liberálisok táborát kegyetlenül kettéhasította. A korábban egységesen kormányellenes tábor nagy része most felsorakozott a Fehér Ház mögé, olvasható a főváros liberális lapjában.
The Daily Telegraph
Az állami kínai propagandagépezet könyveket, filmeket és videojátékokat dobott piacra, amelyek ünneplik az Amerika ellen végrehajtott terrortáma-dásokat, mint egy arrogáns nemzet elleni megszégyenítő csapást. A nem hivatalos filmekben még csúnyábbak a szövegek. Az egyik kommen-tátor ezt mondja: „Nézd a pánikot az arcukon, ahogyan letörlik a port, és kimásznak erős épületeik alól, amelyek romhalmazzá váltak. Többé már nem kell félnünk ezektől, mert puha hasú papírtigrisek.” A refrén: „Eddig Amerika félemlített meg más, gyengébb népeket, most visszakapják a gyengébbektől.”
International Herald Tribune
Nem csoda, hogy az arab világ gyűlöli Amerikát akkor, amikor az arabok olyan hazugságokat olvasnak, mint amilyeneket Egyiptom vezető lapja, az Al-Ahram közöl, amelynek főszerkesztőjét Amerika barátja, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök nevezte ki. A lap például azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy mérgezett élelmiszercsomagokat dob le Afganisztánban, írja a globális amerikai újság.
lemonde
A francia szélsőjobb vezetőjének, Jean-Marie Le Pennek ismét emelkedik a csillaga. A legújabb közvélemény-kutatás szerint a franciáknak 11 százaléka őt akarná köztársasági elnöknek, olvasható a vezető francia lapban.
FINANCIAL TIMES
A brit pénzügyi lap meg nem nevezett védelmi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az al-Kaida terrorcsoport és az iraki rendszer között sokkal szorosabb a kapcsolat, mint azt korábban Washingtonban gondolták.
Taps és fütty – így fogadták a magyar és a portugál válogatottat a Puskás Arénában
