Kulturált, nevelő hatású intézménynek” minősítette a FIABCI Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség magyar tagozata a tavaly épített nagykovácsi Nemzetközi Amerikai Iskolát, amikor az iskola vezetőinek átnyújtotta az épület külleméért járó nívódíjat.
Az amerikai diplomáciai testületek gyermekei 1973-tól tanulhatnak szervezetten hazánkban. A kisiskola először lakásokban működött, azután átköltözött a Kakukk utcába, végül a csillebérci úttörőtáborban béreltek helyet. – 1990-ben még csak kétszázötvenen jártak az amerikai iskolába, ma közel hétszázan vagyunk – mondta Kaszy Zoltán gazdasági igazgató. Hozzátette: ezért évek óta keresték, hova építhenének iskolát egy ekkora létszámú közösségnek. Végül ráakadtak az ideális területre Nagykovácsiban, ahol tavaly júliusban megkezdődött a 16 ezer négyzetméter alapterületű iskola építése. A 40 tantermen túl az intézménynek van fedett uszodája, kondicionálóterme, négy teniszpályája, kosárlabdapályája, sőt baseballpályát is találhatunk itt. A 12 ezer kötetes nagykönyvtárból jószerivel csak angol nyelvű kiadványokat kölcsönözhetnek a tanulók, hiszen az oktatás is angolul zajlik. Épült egy korszerű technikájú színházterem is, ahol éppen annyian férnek el, mint a budapesti Új Színházban. A költségeket az amerikai tulajdonos cég fedezte, amely mintegy 21 millió dollárt fizetett a teljes beruházásért.
A gazdasági igazgató szerint ez az iskola méretein túl is egészen más, mint amit itthon megszokhattunk: a tantermekbe például szőnyegpadlót tettek, amit az intézmény vezetői nem féltenek, hiszen a tanulók vigyáznak az iskolára, az igazgató szerint sajátjuknak érzik azt. A falak barack- vagy bordó színűek, és a kis blokkokkal szabdalt hosszú folyosók hangulata is barátságos. A tetőt szürke, különleges pala borítja, amelyen az égbolt is tükröződik. A tízhektáros iskolakertet olyan kultúrnövényekkel ültették be, amelyek jól illeszkednek a tájvédelmi terület képéhez. Így a park a külső környezet folytatásának tűnhet.
Az igazgató elmondta: ötvenhét ország diplomatái, üzletemberei járatják ide gyermekeiket.
Ez lehet az oka az ukrán külügyminiszter távolmaradsának?
