A napokban negyedik alkalommal hirdette ki a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj-pályázat eredményét a FIABCI Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség magyar tagozata. Az első helyezést a szombathelyi Fő téri „foghíjbeépítés” nyerte el, míg a második helyet a főváros szélén található Amerikai Nemzetközi Iskola kapta. A zsűri értékelése szerint a zöldmezős beruházás kulturált, nevelő hatású épített környezetet hozott létre. Az iskola tömegével, anyagaival, színével illeszkedik a falu és az erdő harmonikus összképébe. A beruházó maga az intézmény volt. A harmadik helyezést a röjtökmuzsaji Szidónia Kastélyszálló szerezte meg. A Gazdasági Minisztérium különdíját a XIII. kerületi Váci úti WestEnd Business Center nyerte el. Az Ingatlan és Befektetés című kétheti szakmai lap különdíját a II. kerületi Széher utcai lakópark kapta meg. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének különdíját a szintén II. kerületi Margit-ház kapta, a Magyar Ingatlanszövetség különdíját pedig a budai Várban található Hapimag apartmanház nyerte el. Napjainkra a legnagyobb ingatlanszakmai szövetséggé vált, az 1951-ben alakult FIABCI, amely 56 tagországban több mint száz nemzetközi szakmai egyesületet tömörít. Magyarország 1992-ben csatlakozott a szervezethez.
Szijjártó Péter: Európának békére van szüksége, mi ezt képviseljük mindenhol
