Értékek-értékelés az oktatásban címmel szervezik meg idén a fővárosi pedagógiai napokat. A háromnapos rendezvény jövő hétfőn kezdődik. A nyitónapon plenáris ülést tartanak, amelyre várják Pálinkás József oktatási minisztert is. Kedden és szerdán szakmai bemutatókat és előadásokat tartanak a főváros több iskolájában is.
Schiffer János főpolgármester-helyettes tudatta: a Fővárosi Pedagógiai Intézet (FPI) speciális programot dolgozott ki a középiskolai nyelvoktatás minőségének és mennyiségének növelésére. A programot várhatóan több lépcsőben vezetik majd be. A következő tanév elejétől intenzív kurzusokat, nyelvi táborokat és heteket szerveznek majd a középiskolás diákok számára. A több mint száz iskolát érintő program megvalósítása várhatóan több száz millió forintot emészthet fel.
– A program teljes bevezetéséhez további nyelvtanárok alkalmazására lesz majd szükség – vélekedett Schiffer János. Az FPI felméri, hogy hány pedagógusra lesz szükség.
A főpolgármester-helyettes közölte azt is: az idén elindított, a kilencedik osztályos tanulókat érintő ingyenes tankönyvakció jövőre is folytatódik. A főváros tovább bővítené a rendszert. Schiffer János egyébként korábban levélben fordult a többi budapesti iskolafenntartóhoz. Ebben arra kérte őket, hogy – csatlakozva a főváros akciójához – ingyenesen adják a tankönyveket a tanulóknak. A legtöbb iskolafenntartó örömmel csatlakozik a felkéréshez – tette hozzá Schiffer János.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
