Pluszforráshoz jut a felsőoktatás

Hírösszefoglaló
2001. 11. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős várakozással tekintenek az egyetemek a zárszámadási törvény elfogadása elé, amely öszszesen 5,7 milliárd forintos pluszforrást juttatna a felsőoktatásnak. 3-400 millió forinttal számolnak a zárszámadási törvény elfogadása esetén – mondta az MTI-nek Klinghammer István, az ELTE rektora. A pluszforrásból rákapcsolnák az ELTE egyetemi számítógépes hálózatára a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kart, valamint a tanító- és óvóképző kart is. Szeretnének virtuális könyvtárat is kialakítani, emellett a kollégiumi férőhelyek komfortfokozatának javítására, bővítésére is szükség lenne. Győri Kálmán, a Debreceni Egyetem rektora szerint az intézmény egymilliárd forintot kapna, amelyből a jelenleg az egyetemi templomban lévő könyvtárat és informatikai központot helyeznék el új épületben. Reményét fejezte ki, hogy ezenfelül az integrációs költségek kompenzálására is kaphat pluszforrásokat az egyetem. Szendrő Péter, a gödöllői központú Szent István Egyetem rektora kifejtette: a tervek között szerepel a kollégiumi férőhelyek bővítése, kollégiumfalu létesítése. A rektor jelezte: ígéretet kapott Pálinkás József oktatási minisztertől, hogy az egyetemen elindulhatnak a fejlesztési munkálatok, így az informatikai beruházások is. Besenyei Lajos, a Miskolci Egyetem rektora 100-200 millió forinttal számol a zárszámadási törvény megszavazása esetén. Ezt az összeget felújításokra, a fűtési, a víz-, illetve világítási rendszerek és a tetőszerkezet karbantartására fordítanák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.