Horváth Béla az átadott okiratok alapján mérleghamisítással, a párttörvény többszöri megsértésével, tiltott pénzintézeti tevékenységgel és a számviteli fegyelem megsértésével vádolja a szabad demokratákat.
A politikus szerint a fővárosi és a zuglói – SZDSZ-es vezetésű – önkormányzatok hűtlen kezelést követtek el, amikor mélyen áron alul adtak el a pártnak, illetve a Julius Ofer-cégnek egy-egy ingatlant. Mint arról lapunk már beszámolt, a Mérleg utcai volt SZDSZ-székházzal egy időben a valós értékénél olcsóbban adta el a főváros a szomszédos Zrínyi utcai ingatlant az izraeli érdekeltségű vállalatnak. A párt Gizella úti központi épületéhez pedig szintén mélyen áron alul jutott hozzá az SZDSZ a zuglói önkormányzat jóvoltából. Horváth Béla – akit az SZDSZ beperel – a dokumentumokat eljuttatta az Állami Számvevőszék elnökéhez, a belügyminiszterhez és a pénzügyi tárca vezetőjéhez is. A kisgazda képviselő az ügyről a parlamentben napirend előtt is beszélt. – Az 1998-as kampány során elkövetett SZDSZ-es törvénysértésekhez képest a Tocsik-botrány úriasszonyok teadélutánja volt – fogalmazott Horváth Béla.
Horváth Béla hozzátette: megérti a szabad demokrata vezetők aggodalmát és azt, hogy most egymástól kérdezgetik, vajon ki lehet a kakukktojás, vagyis hogyan kerültek nyilvánosságra a visszaéléseket bizonyító dokumentumok. A politikus felidézte, hogy az SZDSZ 800 millió forintos adósságot halmozott fel 1998-ban, és ezt különböző pártkötődésű cégek segítségével tüntették el. A párttörvény megsértésére példaként elmondta: a szabad demokraták olyan szerződést kötöttek az egyik céggel, hogy az illető részvénytársaságba a tisztségviselők 50 százalékát a párt delegálta. Horváth Béla felhívta a figyelmet arra, hogy drákói szigorral kell eljárni azzal a párttal szemben, amely ilyen törvénysértéseket követ el. A képviselő kezdeményezte a parlament számvevőszéki bizottságánál, hogy haladéktalanul kezdjenek vizsgálatot az ügyben.
Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára válaszában idézte a pártok működésére és gazdálkodására vonatkozó paragrafusokat. A pártok többek között nem fogadhatnak el támogatást állami cégektől, illetve önkormányzatoktól, nem szerezhetnek részvényeket, és kizárólag egyszemélyes gazdasági társaságot alapíthatnak. Az államtitkár arról is szólt, hogy a pártokat az Állami Számvevőszék ellenőrizheti, és adott esetben különböző mértékű szankciókat kezdeményezhet a bíróságnál. Hozzátette: az ügyészség is indítványozhat szankciókat – végső esetben akár a párt feloszlatását is –, ha az illető politikai szervezet bűncselekményt követ el.
***
AZ SZDSZ HATÁROZOTTAN VISSZAUTASÍTJA A RÁGALMAKAT, és a párt személyiségi jogainak megsértése miatt keresetlevélben kezdeményezi a jogorvoslatot Horváth Bélával szemben – olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben. Az SZDSZ szerint a párt gazdálkodását az elmúlt években rendszeresen vizsgálta az Állami Számvevőszék és rendben találta.
Lengyel területen lőtték le a feltételezett orosz drónokat
