A magyar Országgyűlés 120 évvel ezelőtt mondta ki először, hogy a természettudományi emlékeket a Nemzeti Múzeumon kívül kell elhelyezni. Szinte valamennyi múzeumi részlegnek volt önálló épülete ekkorra, kivéve a természettudományinak. Viszonylag sok idő telt el ezután, mire felcsillant a remény, hogy a gyűjtemény saját otthonra lel: 1994-ben a kormány a Ludovika Akadémia felújítását követően az épületet a múzeumnak kínálta fel. Azért is ezt az épülelet választották ki e célra, mert az 1837-es pesti árvíz idején a Ludovikába menekítették a Természettudományi Múzeum gyűjteményének egy részét. Erről az épület falára elhelyezett emléktábla tanúskodik ma is.
A felújítás állami pénzből 1994-ben a tervek szerint el is kezdődött. Két év múlva elkészült a múzeum első önálló, háromszintes épülete a volt lovarda területén. – A beruházásra eddig több mint 4 milliárd 343 millió forintot költött a kulturális tárca – jelezte Ács Tamás. A rekonstrukció idején a 14 000 négyzetméteres alapterületű múzeumot 30 000 négyzetméteresre bővítik. Az épületegyüttes műemlék, ezért az eredeti látványon nem változtathatnak. Ezt kikerülendő: az új kiállítóterek nagy része a föld alá kerül. Bővítik a raktárakat, és új kiállítási területeket is építenek, valamint mélygarázs is lesz a múzeum alatt. A két épület között fogadótér épül, és üzemelni fog egy kávéház, ruhatár, büfé is. A Louvre kisebb üvegkupoláihoz hasonló alakzatokon keresztül jut majd a terem belső fényhez. Európa nagyvárosaiban egyébként megszokott, hogy egy múzeum – ha bővíteni kívánja a kiállítótermeit – a föld alá költözik: ennek példájával találkozhatunk többek között Ausztriában és Németországban is.
Ács Tamás elmondta: a jelenlegi szakasz befejezés előtt áll: szerkezetkész a Ludovika belső udvara alá tervezett három szint, és a kiállítótermeket összekötő folyosót is megépítették. A befejezésre kiírt közbeszerzési eljárás azonban azt igazolta, hogy a felújítás második szakasza többe kerül a tervezett 1,8 milliárd forintnál. A minisztérium most döntött arról, hogy a második szakasz munkálataira újabb pályázatot ír ki. Akkor végeznek majd a Ludovika és a lovarda közötti terület alatt épülő háromszintes rész teljes megépítésével, és a két díszes kupolát is felépítik. A harmadik szakaszban renoválják a Ludovika épülettömböt: irodákat, munkaszobákat, kutatóhelyiségeket, laborokat, illetve gyűjteményi tárakat alakítanak ki.
A magyar Természettudományi Múzeum Európának az egyik legnagyobb és világszerte is számon tartott múzeuma, de be kell látni: a nagyon értékes gyűjtemény meglétén és ápolásán túl az is fontos, hogy az intézmény az új korszak technikai sajátosságaihoz, elvárásaihoz is igazodjon – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.
Mutatjuk, hogy lehet még kedvezőbb az Otthon start hitel
