Arobbanás áldozatául esett két férfi az Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz kapcsolódó Al-Aksza Mártírok Brigádjai fegyveres csoport helyi vezetője volt. A Reuters értesülése szerint az áldozatok egyikét Izrael köröztette.
Bizalomerősítő lépésnek minősítette Peresz és Arafat brüsszeli találkozóját a belga kormány szóvivője, és közölte, hogy annak tematikáját az Európai Unió biztonsági javaslatai töltötték ki. Peresz egyik tanácsadója, Cippi Livni regionális együttműködési miniszter elmondta, hogy Brüsszelben nem hivatalos találkozóra került sor, hiszen a béketárgyalásokat Izrael csak a palesztin szélsőségesek akcióinak leállítása után hajlandó megkezdeni.
Peresz kedden az izraeli katonai rádióban bejelentette: Ariel Saron miniszterelnökkel közös álláspont kialakításán dolgoznak, hogy elősegítsék a palesztinokkal a béketárgyalások mihamarabbi újrafelvételét – írta a rádió jelentését idézve az AFP. Peresz nem volt hajlandó részleteket elárulni a tervezetről, de az izraeli diplomáciához közel álló források szerint egy önálló palesztin állam létrehozásának engedélyezéséről van szó, amely lépésről lépésre alakulna ki, mégpedig a Gázai övezetből kiindulva. Colin Powell amerikai külügyminiszter az egyiptomi televízióban arról beszélt, hogy a 13. hónapja zajló palesztin felkelés kifejezi ugyan a palesztinok elégedetlenségét, de nem oldja meg a konfliktust. Véleménye szerint Arafatnak százszázalékos erőfeszítést kellene tennie az erőszak megállítására, de hasonlóképpen bírálta az izraeli hadsereg válaszlépéseit. Powell úgy vélte, hogy a közel-keleti békefolyamatnak továbbra is a Mitchell-bizottság javaslatai alapján kellene előrehaladnia.
Izraeli katonák és palesztin fegyveresek csaptak össze kedden a ciszjordániai Náblúsz közelében. Szemtanúk szerint három palesztin életét vesztette. Izraeli közlés szerint a harcokban egy izraeli katona súlyosan megsebesült.
Szoboszlai és Ronaldo már a meccs előtt varázsolt + videók
