Röviden

Munkatársunktól
2001. 11. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kettős halál a síneken
Ketten meghaltak abban a balesetben, amely kedden este történt a hegyfalui vasúti átjáróban, Vas megyében. A Hegyeshalomból Szombathelyre közlekedő személyvonatot vészfékezéssel sem tudták megállítani. (H. L. L.)

Új repülési magazin
Főként a katonai repüléssel foglalkozik a napokban először utcára kerülő Top Flight repülési magazin. A havilapot a Top Gun korábbi stábja készíti, akik már több mint egy évtizede tárják az érdeklődők elé a katonai repülés múltjának és jelenének híreit, tájékoztatva a szakterület fejlesztéseiről is. A lap szerkesztői és szerzői – szinte kivétel nélkül a repülésben dolgoznak – a laikus és szakmai közönségnek egyaránt ajánlják lapjukat. (Z. G.)

Végzetes baleset
Halálos áldozatot is követelő baleset történt Dunavarsány és Majosháza között az 51-es úton: két Skoda ütközött össze. Az egyik autó felborult, vezetője a helyszínen életét vesztette. A másik gépkocsi vezetője súlyosan megsérült. (S. T.)

Öngyilkos robbantó
Kiugrott a váci kórház hatodik emeleti ablakából és zúzódásaiba belehalt az a férfi, aki vasárnap este robbantotta magára Pap Béla utcai családi házát – tudtuk meg Módis Ágnestől, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől. (S. T.)

Nyit a Hó-Show
Gyermekek síbemutatójával nyílik meg holnap a XI. Hó-Show a Hungexpo Rt. Budapesti Vásárközpontjában. A téli sportok seregszemléjén Ausztria, Franciaország, Lengyelország, Olaszország és Szlovákia, valamint Magyarország száz kiállítója mutatja be ajánlatait. Az eseménysorozaton az idén is lesz síbörze, de felállítanak egy műanyag bevonatú lesiklópályát is, amelyen bárki kipróbálhatja ügyességét. A bemutató vasárnap estig várja a látogatókat. (M. Gy.)

Nyerőszámok
Skandináv lottó, első számsorsolás: 1, 11, 19, 23, 25, 28, 31. Második számsorsolás: 3, 5, 11, 12, 17, 25, 29.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.