Felgyújtották a kápolnát
Ismét vandál keresztényellenes rongálás történt Magyarországon, ezúttal Piliscsabán. A Pest megyei település kálváriájának kápolnáját a hét végén felgyújtották, ám előtte több emlékművet, jelképet meggyaláztak. Korábban Pestszentlőrincen fűrészeltek el s vittek ki a templom kertjéből egy három méter magas fakeresztet. (P. G.)
Sírgyalázók
Ötvenhárom sírkövet döntöttek le a mezőberényi városi köztemetőben tegnap reggelre. A feltételezett tetteseket a rendőrök előzetes letartóztatásba helyezték. (V. G.)
Elraboltak egy taxit
Hajdúszoboszló és Hajdúszovát között vasárnap éjszaka elraboltak egy taxit. A Fiat Tipo (rendszáma: EBH 721) két utasa közül a hölgy rosszullétet színlelt. A segítőkész sofőrt a hölgy társa leütötte. A kocsit később megtalálták. A rendőrség állampolgári bejelentéseket vár a baleset körülményeiről. (Gőz)
Shakespeare-ről Budapesten
A korai magyar Shakespeare-műfordítókról, Bajza és az angol drámaíró kapcsolatáról hallhatnak ma délután öt órától előadásokat az érdeklődők a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban (VII., Kazinczy u. 21.) a budapesti Shakespeare- szoborért rendezvénysorozat keretében. (MN)
Szoboszlai furcsa becenevet kapott Portugáliában, a kapitány nem ezt várta a magyaroktól
