Az APEH Bűnügyi Igazgatóság Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyomozó Hivatalának munkatársai még tavaly októberben rendeltek el nyomozást L. I. jászladányi egyéni vállalkozó ellen. Az adónyomozók szerint alapos volt annak gyanúja, hogy az üzletember 1999-ben és 2000-ben olyan számlákat bocsátott ki, amelyek mögött tényleges gazdasági esemény nem állt. A büntetőeljárás megindításakor az adónyomozók lefoglalták a gyanúsított teljes 1999. és 2000. évi könyvelését, analitikáját.
A lefoglalt pénztárkönyv adatai szerint 1999-ben 45, egy évre rá pedig további négy vállalkozással és egyéni vállalkozóval volt gazdasági kapcsolata a gyanúsítottnak. Ezek közül L. I. első kihallgatásán nyolc esetről állította, hogy az azokról készült számladokumentáció hamis, a rajtuk feltüntetett ügyleteket nem végezte el, így a hozzájuk kapcsolódó alvállalkozói számlák is fiktívek. L. I. később megváltoztatta vallomását és azt állította, a számlák mögött valós teljesítés van. Az eljárás során egyébként egyik alvállalkozója, Cs. M. is megváltoztatta vallomását. Az adónyomozók a büntetőeljárást vámemelési javaslattal lezárták, és az ügyet átadták a Szolnoki Városi Ügyészségnek.
Donald Trump hivatalba lépése óta hat új amerikai beruházást jelentettek be hazánkban
