Sport- és szabadidőközpont létrehozását tervezi a XIII. kerületi önkormányzat, az új intézmény kezelné és üzemeltetné a kerület sportlétesítményeit. A tervezetet csütörtöki ülésén tárgyalja a képviselő-testület. Az önkormányzat tulajdonában lévő kilenc sportlétesítményt jelenleg öt különféle szervezet üzemelteti, a programokról pedig hét intézmény gondoskodik. A létesítmények ugyanakkor kerületi feladatokat látnak el, mint például úszásoktatás, nyári táboroztatás, lakossági szabadidősport. A tavaly hatályba lépett sporttörvény az önkormányzatok számára hagsúlyosan írja elő a sportlétesítmények fenntartását, működtetését és fejlesztését.
A tervek szerint az új intézmény létrehozásával áttekinthetőbbé válik a finanszírozás és a gazdálkodás, előtérbe kerülhetnek a takarékossági és a gazdaságossági szempontok, a bevételek növelhetővé válnak, illetve egy kézbe kerülhet a létesítmények felújítása, fejlesztése. A központot jövő év január elsején tervezik felállítani, végleges vezetőt azonban csak októbertől, az önkormányzati választások előtt neveznének ki. A képviselő-testület szocialista többsége addig az MSZP-frakció egyik tagját javasolja az új intézmény élére. A központ székhelye átmenetileg a Csata utcai sportcsarnokban lesz, véglegesen pedig a felújításra váró Láng Sporttelepen helyezik majd el.
Az Otthon Start Program az egész országot mozgásba hozza
