Többszörös túljelentkezés

–
2001. 11. 05. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eredményt hirdetett a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága a 2001. szeptember 3—21. között a közigazgatási szervezetek számára meghirdetett három új pályázaton. Az odaítélt, összesen mintegy kétmilliárd 162 millió forint értékű támogatással az IKB célja a polgárbarát ügyintézés elősegítése, a hatékonyabb működés megvalósítása volt. A beérkezett százharminchárom pályázatban több mint hétmilliárd forint összértékű támogatást igényeltek az érintett közigazgatási szervezetek.
A 2001 júniusában meghirdetett Elektronikus kormányzat program egyik kiemelt célkitűzése a közigazgatási szervezetek ösztönzése és érdekeltté tétele a szolgáltatás-központú szemlélet elterjesztésében, a polgárbarát ügyintézés és a hatékonyabb működés érdekében. A most lezárult, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága által szeptember elején meghirdetett pályázatok kizárólag projekt jellegűek voltak, azaz nem eszközök beszerzésére, hanem azok minél ésszerűbb működtetésére irányultak.
Az állami nyilvántartások ésszerűsítését szolgáló KIKERES elektronikus keresőrendszer, a kormányzati iratkezelő rendszer, valamint a kormányzati címtár kidolgozását támogató pályázatra (A típus) harmincnyolcan jelentkeztek. Ezzel a mintegy ötszázharmincmillió forintos pályázati összeggel megteremtődik a csatlakozás lehetősége az Elektronikus kormányzat program már elindított, összkormányzati célokat szolgáló fejlesztéseihez.
A második (B típus) pályázatra negyvenkét jelentkezés érkezett. Ebből huszonegy pályázat kap több mint hétszázmillió forint értékű támogatást. Olyanok, amelyek a jövőben az internetes kormányzati portálon keresztül különféle szolgáltatásokat nyújtanak majd a polgárok részére, mint például az állami nyilvántartásból történő adatszolgáltatás, sorszámkérés ügyfélszolgálatra stb.
Ötvenhárom pályamunka érkezett a harmadik (C típus), a közigazgatási szervezetek működését, szolgáltatásaik színvonalát javító, nagyobb hatékonyságot biztosító fejlesztések kidolgozását célzó támogatásra. A legjobbak mintegy kilencszázhúszmillió forint értékű támogatásban részesültek. A nyertes projektek megvalósulását az IKB munkatársai folyamatosan nyomon követik és ellenőrzik majd.
A pályázatokra a teljes jogkörrel, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szervek önállóan, az egyéb közigazgatási szervezetek felügyeleti szervükkel közösen jelentkezhettek. Mindhárom pályázathoz a pályázó közigazgatási szervezetnek húsz—negyven százalékos arányban saját forrással is rendelkeznie kellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.