Közleményt adott ki minap a Szabad Demokraták Szövetsége, lényege: az SZDSZ-t semmi nem tántorítja el a közélet tisztaságáért folytatott küzdelmétől, még Horváth Béla másfél kilós dokumentumgyűjteménye sem. (Ők hazugságcsomagnak nevezik.) A Gizella úti szabad madarak a közlemény szerint visszautasítanak mindenféle rágalmat, sőt a párt személyiségi jogainak megsértése miatt keresetlevélben kezdeményeznek jogorvoslatot az elvetemült Horváth Bélával szemben, aki megelőzően a nyájas tekintetű Torgyán József komálósa volt – legalábbis a közélet tisztaságán őrködő szabad demokraták szerint.
Az előzményeket mindannyian ismerjük: Horváth képviselő – hóna alatt a másfél kilós pakkal – azt nyilatkozta nemrég a sajtónak, hogy az SZDSZ ott sértette meg a fennálló törvényeket, ahol csak lehetett. Egyebek mellett mérleghamisítással, a párttörvény többszöri megsértésével, tiltott pénzintézeti tevékenység folytatásával, valamint a számviteli fegyelem notórius kikerülésével vádolja Horváth Béla a maguk alá fészkelő szabad madarakat, akiket a jelek szerint az ág is húz.
De nem itt van az esszencia. A fészekrakó pártvezetés legmarkánsabb érvére tessék figyelni, ott repül a madárka: „Nem gondolhatja senki – búgja baritonján Kuncze Gábor és csapata –, hogy a Simicska Lajos és utódja által vezetett APEH bármilyen visszaélést is elnézett volna a Horváth Béla által nyilvánosságra hozott papírokban szereplő cégeknél.”
Két válasz lehetséges. 1. Elképzelhető, hogy trehány munkát végzett a leköszönt Simicska Lajos, merthogy nem vette észre a mérleghamisító, számviteli csibészkedő (stb.) szabad demokraták trükkjeit, úgy kell neki. 2. Jól dolgozott nevezett Simicska Lajos, de így sem talált semmi makulát a patyolattiszta SZDSZ gyolcsingén – de akkor meg miért kellett az SZDSZ-nek annak idején egyvégtében mószerolni, lemondásba kergetni szegényt?
Félek, a tántoríthatatlan SZDSZ most négykézlábra ereszkedett.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
