Új biztosítás kisvállalatoknak

Az exporttevékenységet folytató kis- és középvállalkozások helyzetét könnyíthetik meg a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. (Mehib) által kidolgozott új, árfolyamkockázat kezelésére szolgáló biztosítások: segítségükkel csökkenhet ugyanis a szélesebb árfolyamsávból származó kockázat.

Barát Mihály
2001. 11. 08. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan november 19-től új, árfolyamkockázat kezelésére alkalmas biztosítási termékeket kínál a külkereskedelemmel foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak a Mehib Rt. – jelentette be a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján Botos Balázs vezérigazgató. Hamarosan arra is mód nyílik majd, hogy az új szolgáltatásokat az ebbe a körbe tartozó turisztikai cégek is igénybe vehessék. Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a tájékoztatón elmondta: a kormány azzal bízta meg a társaságot, hogy úgy fejlessze ki a szektor számára az árfolyam-biztosítás lehetőségét, hogy az állami forrás nélkül, olcsón, széles körben és egyszerű formában hozzáférhető legyen. További szempont volt a kormányzat részéről, hogy a Mehib Rt. a kereskedelmi bankok részvételével dolgozza ki és kínálja az új terméket, ne teremtsen versenyt a piaci szférában.
A Mehib két módozatot dolgozott ki az exportáló kisvállalkozások számára: az első változat kötelező jellegű megállapodásra épül, amelyben a futamidő alatt garantált árfolyamon kezelik a követelést. Ha a garantált árfolyamtól való eltérés miatt a cégnek vesztesége keletkezik, azt a Mehib kompenzálja, ám ha az exportáló vállalatnak kedvezőbb az árfolyammozgás, akkor a garantált szinten felüli részt ő téríti meg a biztosítónak. A második változat annyiban tér el az előzőtől, hogy ott a garantált árfolyamon felüli részt az exportőr cég kapja meg, ám ha veszteséget kénytelen elkönyvelni a garantált szinthez képest, azt megtéríti a Mehib. Az első módozat – jellegéből adódóan – olcsóbb, díja az ügylet értékének fél százaléka, a második verzió 2-4 százalékos költséget jelent az ügylet értékéhez viszonyítva. A biztosítható exportügylet minimális értéke a Mehibnél ötezer euró vagy ötezer dollár, ami a kereskedelmi bankoknál megszokottól jóval alacsonyabb.
A Mehib az első tíz hónapban 15,4 millió forint kártérítést fizetett ki piacképes ügyletekre, ami jóval alacsonyabb a tavaly egész évben regisztrált 75,5 millió forintnál. A nem piacképes ügyletek után október végéig egymilliárd forint kártérítést fizetett ki a társaság, a tavalyi évben ez az összeg 1,5 milliárd forintot ért el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.