A mai bonyolult, kihívásokkal teli világban milyen feladatokat vállalhat magára a Trilaterális Bizottság?
– Nyilvánvaló, hogy a mai világ új stratégiai megközelítéseket követel. Erre drámai erővel világítottak rá a szeptember 11-i és az azóta bekövetkezett események. A bizottság 1973-as megalakulása óta mindig is a fejlett és demokratikus világon belüli stratégiai együttműködés kérdéseire, a közös problémák megvitatására összpontosította figyelmét. Három pillérét az Európai Unió, Észak-Amerika, a csendes-óceáni Ázsia és Japán alkotja. Öszszesen 350 meghívott tagja van, akik a gazdasági életben, az akadémiai világban s esetenként a tömegtájékoztatásban döntési áttekintőképességgel és nemzetközi ismertséggel bírnak, de nem töltenek be kormánypozíciókat. A tagság kétötöde európai. A volt szocialista országok közül Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Észtország személyiségei 1998-ban kaptak meghívást a bizottság európai csoportjába.
– Melyek lesznek a főbb témák a budapesti ülésen?
– Az ülés színhelyéül választott ország természetesen lehetőséget kap a bemutatkozásra és a témaválasztás „ihletésére” is. Pénteken este Mádl Ferenc köztársasági elnök köszönti a tanácskozás résztvevőit. Szombaton Orbán Viktor miniszterelnök mond nyitóbeszédet, és válaszol a Magyarországgal kapcsolatban felmerülő kérdésekre.
– Vár-e valamiféle áttörést ettől a tanácskozástól?
– Áttételesen többet is. Magyarországnak nem közömbös, hogy a csatlakozási tárgyalások befejezéséhez közeledve magas szintű „befolyásoló” személyeket ismertethet meg a helyzetével. Bár a világgazdaság állapota szeptember 11. előtt sem volt rózsás, az amerikai gazdaság megrendülése csaknem egy évvel tolja el a korábban várt élénkülést.
– A terror elleni harc felveti az egyéni szabadság és a végrehajtó hatalom közötti kapcsolatok kérdését. A transzatlanti kapcsolatokban nem kerülhető el a közös teher- és felelősségviselés újragondolása. Az utóbbi hetekben a világ megváltozott. Ma még nem tudjuk, mennyire, de más lett. A budapesti ülés is elősegítheti a nem kívánt sokkhatás kedvező értelmű hasznosítását.
„Ez legyen világos mindenkinek”: Marco Rossi figyelmeztette a bloggereket
