Utolsó hivatalos látogatás az Erzsébet téri gödörnél

Befejeződik az év végéig az Erzsébet tér rendezése – hangzott el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) vezetőinek a készülő beruházást megtekintő tegnapi bejárásán. Ugyanakkor kiderült: a létesítmény sorsa továbbra is bizonytalan, mert a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló terület eladásához – indoklásuk szerint gazdasági okokból – egyelőre nem járulnak hozzá a főváros vezetői.

Osgyán Edina
2001. 11. 06. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napokon belül eltüntetik a főváros szívében tátongó Nemzeti-gödröt – jelentette be tegnap Rockenbauer Zoltán kultuszminiszter. Elmondta: ez volt az egyetlen megoldatlan feladat, ami tavaly, a tárca átvételekor rá hárult, s a gödör betemetése ezért nagy pillanat. – Ütemterv szerint halad a beruházás, a kivitelező napokon belül megkezdi a közpark kertészeti munkáit, s minden remény megvan arra, hogy a felszín rendezése az év végéig befejeződjön – tette hozzá.
Mint arról beszámoltunk, a tér alá üzlethelyiségek, egy kisebb konferenciaterem, szabadidőközpont és mélygarázs kerül. Az állami beruházás költségei elérik a 2,5 milliárd forintot.
Ács Tamás helyettes államtitkár a tegnapi bejáráson a fővárosi önkormányzatot hibáztatta azért, hogy a mai napig nincs megállapodás a készülő létesítmény eladásának feltételeiről. A kultusztárca és a terület tulajdonosaként fellépő főváros közötti korábbi szerződés rögzítette: az önkormányzatnak 2002. április 15-ig vissza kell kapnia a területet. Az egyeztetések során azonban a minisztérium azt is felvetette, hogy a felek az ingatlanépítés befejezte előtt keressenek hasznosítót: így egyúttal az építmény végleges funkcióját is kialakíthatnák. Ács Tamás hozzáfűzte: az NKÖM azt is vállalta, hogy nem változtatja meg az ingatlan átadásáról szóló áprilisi határidőt, ám a főváros így sem támogatja a javaslatot. A kivitelezők ígérik: az év végéig a föld alatti két szint is elkészül. A kertészeti munkák napokon belül elkészülnek, és humusz borítja majd az eddigi betontengert.
Schiffer János főpolgármester-helyettes lapunknak elmondta: gazdasági érvek szólnak a főváros döntése mellett, ezért nem értettek egyet a minisztérium javaslatával.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.