A kérelmet tegnap be is adták. Ez a belga történelem eddigi legnagyobb üzleti csődje, egyszersmind az első állami többségű nemzeti légitársaság csődje Európában. Az eltelt évek alatt a Sabena mindössze kétszer volt nyereséges.
A Malév nem növeli járatai számát, így továbbra is naponta kétszer repül Malév-gép Budapest és Brüsszel között – mondta tegnap Danks Emese szóvivő. Azok a magyar utasok, akik a Sabenanál váltottak jegyet és a légitársaság csődje miatt nem tudtak hazatérni, Amszterdamon, illetve Zürichen keresztül egy másik légitársasággal érkeznek Budapestre. A Lufthansa vezetői tegnap Budapesten bejelentették, hogy a jelenlegi 22-ről 25 százalékra kívánják növelni 2002-ben piaci részesedésüket Magyarrországon. Ez mintegy 50 milliárd forintos bevételt jelent. Mivel a Lufthansának a régióban továbbra is a magyar piac a legfontosabb, a légi közlekedés általános válsága miatt csak Budapest–Hamburg között nem indít repülőt, de Budapestről Münchenbe, Stuttgartba és Frankfurtba továbbra is heti 82 járatot közlekedtet.
Az igazgatótanács ülése után Fred Chaffart elnök a következőkkel indokolta a Sabena csődjét: krónikus üzleti veszteségek, a 49,5 százalékban tulajdonos svájci Swissair túl nagyratörő bővítési törekvései, utóbb a Sabena feltőkésítésére vonatkozó kötelezettségének megszegése, az utóbbi hónapok vadsztrájkjai és a polgári légiforgalom általános visszaesése és válsága a szeptember 11-i merényletek után.
A brüsszeli cégbíróság szerdán kimondta a csődbejutott Sabena belga légitársaság felszámolását, Guy Verhofstadt miniszterelnök pedig bejelentette, hogy a Sabena romjain – DAT nevű leányvállalata alapozva – magántőkével létrehozzák az új belga légitársaságot. Ez veszi át a Sabena európai, egy amerikai és néhány afrikai járatát. A miniszterelnök nyíltan elismerte, hogy a belga ipar és bankvilág néhány nagyvállalata a kormány ösztökélésére szegődött alkalmi befektetőnek az új légitársaság alapításához, hogy a három belga tartomány befektetési segélyeivel együtt összehozzák azt a kétszázmillió eurót, ami az induláshoz kell. A DAT most folytatja a tárgyalásokat a Virgin Express légitársasággal a partneri viszonyról vagy esetleg összeolvadásról, utána pedig a maga lábára állva kell megerősödnie a nemzetközi piacon. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Sabena dolgozóiból 5-6 ezernek nem lesz állása az új vállalatnál.
A magáncégként üzemelő Lufthansa alapvetően egyetért az Európai Unió jelenlegi légügyi stratégiájával, azzal is, hogy a kormányok segítik a cégeket, ám, ha a jövőben túlzott mértékű támogatást nyújtanak a Lufthansa konkurens légitársaságainak, bírósághoz fordulnak – mondta el Budapesten Thierry Antinori, a Lufthansa AG igazgató- tanácsának tagja. Szerintük a társaságok a pénz nagy részét nem az átszervezésre költik, hanem árversenybe kezdenek.
Tizenöt hónapos kényszerszünet után szerdán Párizsból útnak indult New Yorkba az Air France első menetrend szerinti Concorde gépe. Az Air France a tegnapi premiertől kezdve öt gépével heti öt fordulót bonyolít Párizs és New York között, a Britsh Airways – amely szintén tegnap óta indítja menetrendszerinti járatait – hét Concorde-jának egyike minden nap landol majd a JFK repülőtéren.
Apa, lopják a kocsit! – kiáltott a strandbüfénél a gyermek, de ami utána jött, az valóban észbontó
