1. A Belvárosban, a Sas utcában szüneteltetik a munkálatokat, így megnyitják, de útszűkületre továbbra is számítani kell. A Piarista közt építkezés miatt lezárták, ezért az Erzsébet híd az Irányi utcán át érhető el, ahol gyakori a torlódás. A pesti alsó rakparton félszélességben lezárták az utat az észak felé vezető irányban a Szabadság híd alatt, a vízvezeték javításának idejére.
2. A XI. kerületben, a Sasadi úton a Farkasréti tér után nem sokkal a lefelé vezető oldalt felbontották. A Bartók Béla úton befejeződött a csatornaépítés, így 9 órától a 7-es, 7/A autóbuszok az eredeti megállójukban állnak meg. A 139 gyors autóbuszok Déli pályaudvari esti indulásait a metró érkezéséhez igazították. Ezzel segítik a Gazdagrét felé utazókat. A 172-es gyors autóbusz vonalán sűrítő járatot indít a BKV Törökbálintról, a Baross Gábor utcától háromnegyed 7-kor, mely érinti 10 perc múlva a Munkácsy Mihály utcai megállót, ahonnan a busz a Kosztolányi Dezső térre viszi az utasokat.
3. Az I. kerületben, a Clark Ádám téren a szegélykorrekció miatt még útszűkületen kell áthajtani a Fő utca és az alagút között.
4. A II. kerületben, a Marczibányi téren, valamint a Törökvészi úttól lefelé a Csatárka út és a Pusztaszeri út között bevezetik a „30-as övezetet”, ezért korlátozásokra kell felkészülni, mert szabályozzák a forgalmi rendet és a parkolást is. A Pusztaszeri úton a Törökvészi út felől jövők a Vend utcánál a külső sávban nem közlekedhetnek és a Vend utcából is nehézkes a kihajtás. A Pasaréti úton a Trombitás útnál, a kifelé vezető oldalon vízvezeték javítása okoz útszűkületet.
5. Zuglóban, az Erzsébet királyné útján a Balázs utca és a Fűrész utca között egy szakaszon a befelé vezető oldalt lezárták, mert javítják a gázvezetéket. A munkaterület mellett csak a villamosvágányokon közlekedhetnek.
6. Pesterzsébeten a 23-as és a 23gy autóbuszok útvonala módosult az Ady Endre téri csatornaépítés miatt.
– Óbudán, a Bojtár utcában a Bécsi út és a Csillaghegyi út között befejezték a csatornaépítést is. Az útszakaszt ma adják át a forgalomnak, a 118-as autóbuszok eredeti útvonalukon közlekednek üzemkezdettől.
– A Terézvárosban a Jókai tér egy részét a hagyományos karácsonyi vásár miatt lezárták, az Andrássy út felől a térre nem hajthatnak most be.
– A Ferencvárosban a 2A villamos a reggeli csúcsidőszakban fél órával tovább közlekedik, az utolsó járat a Boráros térről háromnegyed kilenckor (8 óra 42 perckor) indul, igazodva a csepeli HÉV beérkezéséhez, a Jászai Mari térről pedig 9 órakor.
– A XVII. kerületben, a Péceli úton a Prém utcánál a kifelé vezető oldalt felbontották, mert javítják a vízvezetéket, itt a Péceli úton csapadékvíz-elvezető csatorna is épül, valamint a Csabai úton is, de december 21-től szüneteltetik a munkálatokat. A Rákoshegyig közlekedő 168-as autóbuszok munkanapokon csúcsidőben gyakrabban indulnak, reggelente 15 percenként, majd 17 óra és 20 óra között 20 percenként.
– Soroksáron a 166-os autóbuszok menetideje néhány perccel meghoszszabbodott, mert az Arany János utcában jelentősen romlottak az útviszonyok, ezért 30 km/óra sebességkorlátozást vezettek be.
Forrás: Fővinform
Tíz kilométeres torlódás van az M1-es autópályán
