Az AFP által idézett Hamász-tisztségviselő szerint „belső döntés” született az ügyben, de azt hivatalosan nem fogják bejelenteni.
Ezt megelőzően az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét egyik névtelenséget kérő tisztségviselője közölte: szélsőséges palesztin szervezetek izraeli stratégiai célpontok ellen készítenek elő támadásokat. A francia hírügynökség által idézett izraeli biztonsági vezető elmondta, hogy olyan információk birtokába jutottak, amelyek szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezetek stratégiai csapásra készülnek. Az idézett forrás szerint a szélsőséges szervezetek tervei között épületek felrobbantása, izraeli katonák és polgári személyek elrablása szerepel. Az emberrablásokkal pénzt akarnak szerezni, foglyokat pedig azért ejtenének, hogy kicserélhessék őket letartóztatott palesztinokra – írta az AFP beszámolójában. A robbantásokhoz e szervezetek tagjai által készített robbanóanyagot alkalmaznának, amelyek nitroglicerint és mérgező anyagokat tartalmaznak.
Ariel Saron izraeli miniszterelnök eközben felszólította Avi Dichtert, a Sin Bét főnökét, hogy újítsa meg kapcsolatait palesztin partnereivel. Az izraeli kormányfő azt reméli e kapcsolatok felmelegítésétől, hogy ezzel megakadályozhatják a szélsőséges palesztin szervezetek támadásait a zsidó állam ellen.
A hírügynökségek ugyanakkor emlékeztetnek rá: az izraeli kormány december 13-án úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot a palesztin elnökkel, akit a tíz izraeli áldozatot követelő palesztin merényletek után nem tekint tárgyalópartnernek. Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő kedden Saron értésére adta: szeretné, ha felújítanák az izraeli–palesztin közvetlen tárgyalásokat, ezen belül a biztonsági kérdésekről folytatott megbeszéléseket.
A Palesztin Hatóság szerdai közlése szerint őrizetbe vették a palesztin biztonsági erők 15 tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek izraeliek elleni támadásokban. Ez az első ilyen letartóztatás a palesztinok és izraeliek 2000 szeptembere óta tartó összecsapás-sorozatában. Simon Peresz izraeli külügyminiszter bejelentette: Izrael kész visszavonni katonáit azokról a palesztin területekről, ahol a Palesztin Hatóság láthatóan fellép a terrorizmussal gyanúsítható személyek ellen. Peresz szerint Izrael azt javasolta a Palesztin Hatóságnak, hogy Nábluszban, a Jordán folyó nyugati partvidékének legnagyobb városában vagy a közeli Dzseninben kezdje a terroristák elleni tisztogatást. Mindkét település a szélsőséges Hamász szervezet fellegvárának számít.
A migránsok szerint sem biztonságos Németország
