Közleményben jelentették be vasárnap este a szélsőséges iszlám fegyveres csoportok, hogy egy hétre felfüggesztik az öngyilkos merényleteket és a fegyveres műveleteket Izrael területén. A dokumentumot négy szervezet – a Hamász, az Iszlám Dzsihád, illetve Jasszer Arafat palesztin vezető Fatahjához kapcsolódó két fegyveres csoport – nevében adták ki, és ebben vasárnap éjféltől a böjti hónap, a ramadán december 14-én várható befejezéséig helyezték kilátásba a fegyverszünetet. A döntés okaként azt említették meg, hogy időt kívánnak adni Izraelnek, hogy abbahagyja a palesztin területek elleni harci csapásait. Az egyik érintett szervezet képviselője mindazonáltal a Reuters hírügynökségnek később úgy nyilatkozott, hogy a közleményt túl korán hozták nyilvánosságra, és az ügyben még folynak az egyeztetések.
A dokumentumban azt is hozzátették, hogy a fegyvernyugvás nem vonatkozik a palesztin területekre, ahol az említett szervezetek továbbra is fellépnek Izrael ellen. A palesztinoknak joguk van megvédeni magukat, ebben senki – még az amerikaiak sem – akadályozhatják meg őket.
Izraeli helikopterek a ciszjordániai Hebron közelében tegnap tüzet nyitottak egy gépkocsira, s az első jelentések szerint egy csecsemő és egy 13 éves gyermek meghalt. A szemtanúk nem tudták egyértelműen meghatározni, mi lehetett a támadás célpontja. Még a reggeli órákban két izraeli harckocsi és egy buldózer behatolt a Gázai övezetbe, a palesztin ellenőrzés alatt álló Rafah térségébe.
Így lehet vége a háborúnak
