Teljesítette a kormányprogramban vállalt egyházpolitikai ígéreteit a kabinet, a négy történelmi egyház vidéki papjai számára most biztosított jövedelemkiegészítő támogatás már túlmutat ezen – mondta Semjén Zsolt, a kultusztárca egyházi ügyekkel megbízott helyettes államtitkára, miután tegnap aláírták a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó felekezet számára biztosított legújabb támogatási rendszerről szóló megállapodást.
Januártól a négy történelmi egyház vidéki, kistelepüléseken dolgozó lelkészei havi harmincezer forintos, állami jövedelemkiegészítő támogatásban részesülnek. A megállapodás révén a katolikus egyház jövőre 980 millió, a református egyház 273 millió, az evangélikus egyház 46 millió, míg a Mazsihisz – vidéki temetői fenntartására – 35 millió forint hozzájárulásban részesül. Semjén szerint a pénz kizárólag a lelkészek jövedelemkiegészítésére fordítható. Egy lelkész csak egy jogcímen részesülhet a juttatásban, s egy egyháznak minden kistelepülésen csak egy papja kaphatja meg. Mint fogalmazott, „azokkal az egyházakkal érdemes ilyen megállapodást kötni, amelyek országos támogatottságuk révén mindenütt jelen vannak és emberöltős történelmi múltjuknak köszönhetően már bizonyították, hogy szüksége van rájuk a társadalomnak”. Kijelentette: az állam ellenőrizheti az összeg felhasználását és garanciát vállal, hogy nem csökken a támogatás reálértéke. Lapunk értesülései szerint a kultusztárca az úgynevezett történelmi kisegyházaknak is jelezte: hasonló támogatási formára számíthatnak, ha jelzik ezt az igényüket.
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ellenzék, a Fidesz nem lesz ott
