A Legfőbb Ügyészség szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azt az értesülést, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal befejezte a nyomozást a székesfehérvári maffiaügyben.
A tv2 kedd esti Tények című hírműsorának értesülése szerint az ügyészség 22 gyanúsított – köztük rendőrök, ügyvédek és ügyészségi dolgozók – ellen tesz vádemelési javaslatot. Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: az információ nem az ügyészségtől szivárgott ki, illetve közölte, hogy az eljárásról nincs adat a birtokában. Hozzátette: amikor időszerűvé válik, tájékoztatják a közvéleményt a büntetőeljárás állásáról. A hatóságok egyébként az ügyet a nyár folyamán államtitokká nyilvánították.
A Tényekben elhangzott tudósítás szerint a gyanúsítottak között nyolc rendőr, két ügyvéd, egy ügyész, egy ügyészségi nyomozó és egy büntetés-végrehajtási dolgozó is van. Közülük ketten még mindig előzetes letartóztatásban vannak. A többiek szabadlábon védekeznek. A nyomozás eddigi megállapításai szerint a gyanúsítottak segítséget nyújtottak a fehérvári alvilág egyes csoportjainak, hogy azok elkerüljék a felelősségre vonást. Az ügyészség bizonyítottnak látja, hogy az eljárásban szereplő, többségükben magas rangú rendőrtisztek büntetőügyeket tussoltak el, nyomozásokat szándékosan tévútra vezettek és adatokat szolgáltattak ki bűnözőknek. A hírműsorban az is elhangzott, hogy még legalább három hivatalos személynek van esélye arra, hogy gyanúsítottként hallgassák ki a fehérvári maffiaügyben.
Polt Péter legfőbb ügyész és Orbán Péter országos rendőrfőkapitány rendkívüli sajtótájékoztatón június 19-én jelentette be, hogy mintegy húsz személyt gyanúsítanak különböző bűncselekményekkel, köztük hivatali vesztegetéssel és visszaéléssel, hivatásos személy által elkövetett bűnpártolással, továbbá államtitoksértéssel Székesfehérváron.
Túri András, a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal osztályvezető ügyésze lapunknak elmondta: a nyomozás nem zárult le, csak a vége felé tart, hiszen jelenleg is vannak kihallgatások és más nyomozati cselekmények az ügyben. Az ügyész kiemelte: akkor fejeződik be a nyomozás, ha az összes iratismertetés megtörtént. Ráadásul a nyomozási határidő sem járt le. A Tények azon információjára, miszerint az ügyben mind a 22 személy ellen vádindítványt nyújt be az ügyészség, Túri András úgy reagált: hasonló a gyanúsítottak száma, azonban pontos adatot nem kíván mondani, hiszen azok nem publikusak.
Vöröskeresztesnek adják ki magukat a csalók, így verik át a betegeket
