Nagy-Britanniában az utóbbi években annyira gyakorivá vált a lelkészek bántalmazása, hogy a papságot képviselő szakszervezet a harcművészet oktatásának a bevezetésére tett javaslatot. Egy minapi felmérésből kiderült, hogy a papokat sokkal gyakrabban éri bántalmazás, mint például a rendőröket vagy az orvosokat. A londoni egyetem által 1500 pap körében végzett közvélemény-kutatás szerint minden tíz pap közül hét valamiféle erőszak alanya. Háromnegyedüket rendszeresen éri szóbeli sértegetés. Munkája során évente legalább egy pap gyilkosság áldozatául esik. Az anglikán egyház kötelessége, hogy biztonságos munkakörülményeket teremtsen a papoknak, az erőszak ellen azonban nehéz védekezni. Ezért a lelkészeket a karate elsajátítására biztatják, hogy megtanulják, miként szerelhetők le egyházközségük hevesebb tagjai.
„Úgy véljük, a papok többsége teljességgel ki van téve az erőszakos embereknek, hiszen mindenkinek nyitottak, megközelíthetők. Ugyanakkor nem hagyhatjuk, hogy az erőszak áldozatává váljanak. Az önvédelem e formájának elsajátításával a támadó agresszióját a pap a támadóra tudja visszahárítani anélkül, hogy ő maga túlságosan erőszakos lenne” – jelentette ki Roger Lyons, a papszakszervezet főtitkára a BBC rádiónak.
Jó hír a családoknak, szeptemberben korábban érkezik a családi pótlék
