Egyikük neve sem szerepel azon a körözési listán, amelyet az Egyesült Államok állított össze a 22 legkeresettebb afganisztáni terroristáról. A foglyokat – akik közül négy sebesült – kedd este szállították a kandahári nemzetközi repülőtérre, és az amerikaiak szigorú őrizet alatt tartják őket.
Háromezer fős nemzetközi békefenntartó erő Kabulba vezényléséről született megállapodás – jelentette be szerdán Kászim Fahim tábornok, a december 22-én hivatalba lépő afgán ideiglenes kormány kijelölt védelmi minisztere. Annyi időre szól a békeerők kabuli megbízatása, amíg az afgán ideiglenes kormány működik, tehát december 22-től számítva hat hónapig – mondta Kabulban újságírók előtt Fahim, miután brit vezetésű nemzetközi tárgyalócsoporttal folytatott megbeszéléseket. Cáfolta, hogy ötezer főről is tárgyaltak volna. Sszerinte nem arról van szó, hogy a nemzetközi erő irányítja majd az ország belbiztonsági ügyeit, hanem csupán arról, hogy az illetékes afgán intézményekkel együttműködve részt vesz az újjáépítéssel és belbiztonsággal kapcsolatos műveletek végrehajtásában.
Muhammad Zahir sah, exkirály, aki döntő szerepet tölt be az afgán nép összefogásában, áldását adta Karzaira Rómában, neki ajándékozva koránját. A tálibok elleni harc még nem ért véget – jelentette ki Hamid Karzai ideiglenes afgán miniszterelnök szerdán, római sajtóértekezletén, mielőtt hazaindult volna Kabulba. Fel kell kutatnunk minden egyes rejtekhelyüket, és ki kell kergetnünk őket. Ez a szándékunk halálosan komoly – hangoztatta. Hozzátette: Túl sokat szenvedtünk, ezért az országban nem maradhat egyetlen tálib harcos sem. Kifejezte azt a reményét, hogy hamarosan őrizetbe vehetik Oszama bin Laden terroristavezért.
Afganisztán jogrendjének alapja az iszlám törvénykezés, a saria lesz, amely keményen bünteti a terroristákat, ugyanakkor bin Ladennek és a táliboknak a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt kell felelniük emberiségellenes bűntetteikért – közölte szerdán római sajtóértekezletén Hamid Karzai, az afgán átmeneti kormány kijelölt elnöke.
Omar molla, a tálibok közelmúltban nyomtalanul eltűnt szellemi vezetője egyes jelzések szerint az új afgán vezetés tudtával, sőt felhatalmazásával nyerhetett egérutat a kandahári fegyverletételről folyó tárgyalások idején. A párizsi Le Monde szerdai számában forrásmegjelölés nélkül utalt azokra feltételezésekre, amelyek szerint a tálib harcosok és vezetőik megadásáról Omar molla egyik bizalmi embere, a tálibokhoz közel álló Nahib molla a leendő afgán kormány vezetőjével, Hamid Karzai kijelölt miniszterelnökkel folytatott alkudozásokat azzal a célkitűzéssel, hogy amnesztiát eszközöljön ki számukra. A tárgyalásokban részt vett a tálibok négy magas rangú vezető személyisége, köztük a tálib hadügyminiszter, akinek szintén nyoma veszett azóta. Az említett források utalása szerint ezeken az egyezkedéseken kaphatott engedélyt Omar molla a távozásra.
***
ÖSSZETŰZÉS PAKISZTÁNBAN. Tizenöten meghaltak Pakisztánban a helyi katonák és az Afganisztánból átszállított arab foglyok között kirobbant lövöldözés következtében. Az incidens Pesavartól 130 kilométerre délnyugatra, Szadda helységben történt. A börtönük felé kísért rabok – tálibok és Oszama bin Laden al-Kaida hálózatához tartozók – rátámadtak őreikre, elvették fegyvereiket, és felborították az őket szállító kisbuszok egyikét. Az első közlések szerint hét rab és nyolc katona halt meg, de az áldozatok számát még nem tudják pontosan. Több mint harmincan meg is szöktek, a hatóságok helikopterekkel, nagy erőkkel keresik őket. (MTI)
Tíz kilométeres torlódás van az M1-es autópályán
