KRESZ: jövő évtől új szabályok

Az idén közlekedési balesetben ugyanannyian hunytak el, mint tavaly, ugyanakkor hat százalékkal emelkedett a személyi sérüléses balesetek száma. Január elsejétől több KRESZ-módosítás is életbe lép, amelyektől a közlekedésbiztonsági helyzet javulását remélik a rendőrök. Ezek egyike szerint a személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 centiméternél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni.

Simits Timea
2001. 12. 19. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha a gyermek testmagassága lehetővé teszi, elegendő az ülésmagasító és biztonsági öv együttes használata is a biztonsági gyermekülés helyett. Kiegészítő táblák fogják jelezni, ha például kerékpárosok is használhatják a buszsávot vagy buszok és kerékpárok a tiltó tábla ellenére bekanyarodhatnak, illetve behajthatnak valahova. Megjelennek teljesen új közúti jelzőtáblák is, például amelyek a hólánc használatát teszik kötelezővé vagy éppen ezt oldják fel. A korszerű biztonsági berendezésekkel felszerelt távolsági buszok – amennyiben műszaki vizsgájukon engedélyezték – autópályán 100 kilométer/órás sebességgel is haladhatnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Óberling József alezredes, az ORFK balesetmegelőzési osztályának vezetője a közbiztonsági helyzetről elmondta: az elmúlt 11 hónap statisztikái szerint idén hat százalékkal emelkedett a személyi sérüléses balesetek száma a tavalyi évhez képest, viszont pozitívumként könyvelhető el, hogy a közlekedési balesetben elhunytak száma 2000-hez képest nem emelkedett, ám így is 1200-an vesztették életüket az utakon. Hozzátette: a közlekedési balesetek okai közül még mindig a gyorshajtás vezet, ezt követi az elsőbbség meg nem adása, valamint a kanyarodás és irányváltoztatás szabályainak megszegése. Az alezredes beszámolt arról is, hogy a rendőrség célja, hogy 2005-re a halálos balesetek áldozatainak száma ne haladja meg évente az ezret, 2010-ben pedig a nyolcszázat. Emellett 2010-re a baleseti sérültek száma ne legyen több 20 ezernél, valamint a gyermekbalesetek halálos áldozatainak száma 30 ezer alá csökkenjen. Kercs László ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője az OBB jövő évi terveiről elmondta: az oktatási tárcával, valamint az Ifjúsági és Sportminisztériummal közösen jövőre drogprevenciós programot indítanak. Ezenkívül a tervek közt szerepel a rendőrség közlekedésrendészeti technikai fejlesztése: a gépkocsiállomány, a sebesség- és forgalom-ellenőrző, valamint a véralkoholszintet mérő eszközök lecserélése, fejlesztése. A sajtótájékoztatón szó volt az EU-csatlakozás szempontjából fontos autópályák további kiépítéséről és felújításáról, amely szerint 2015-re kiépül Magyarország teljes pályahálózata.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.