Megalakult a koszovói parlament

Sebestyén Imre
2001. 12. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megtartotta alakuló ülését a koszovói parlament tegnap Pristinában, amelynek 120 tagja közül 47 a Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetségé, 26 a Thaqi-féle Koszovói Demokrata Párté, 22 pedig a Visszatérés szerb koalícióé. Hans Haekkerup, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetője történelmi jelentőségűnek nevezte az „első demokratikusan megválasztott” koszovói parlament megalakulását, Kofi Annan ENSZ-főtitkár pedig a remény napjának nevezte a tegnapi napot az új törvényhozáshoz intézett üzenetében. Mindketten azt emelték ki, hogy mostantól kezdve Koszovó vállalja a felelősséget a tartomány lakosságának sorsáért.
A pristinai alakuló ülés azonban nem múlhatott el kisebb incidensek nélkül. A szerb képviselők amiatt tiltakoztak, hogy a belgrádi hatóságok képviselőinek nem tették lehetővé a részvételt az ülésen, Hasim Thaqi Koszovói Demokrata Pártjának tagjai pedig azért távoztak az ülésről, mert Adem Jasharinak, az UCK egyik elesett parancsnokának a hozzátartozói szintén nem lehettek jelen az ülésen. A koszovói albán sajtó arra mutat rá, hogy ez az első törvényhozás, amely nincs belgrádi fennhatóság alatt.
Belgrádban tegnap estére öszszehívták az eddigi legsúlyosabb válságával küszködő szerbiai kormánykoalíció (DOS) vezetőségi ülését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.