Mindent a családi gazdaságokért

A parlament által kedden elfogadott földtörvénycsomag mindenben a családi gazdaságok megerősítését szolgálja – mondta tegnap Vonza András agrárminiszter. A MOSZ nem ért mindenben egyet a törvénycsomaggal, ezért alkotmányossági kontrollt kezdeményez.

Nagy Ottó
2001. 12. 20. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelt célként határozza meg a kormányprogram a családi gazdaságok kialakítását és megerősítését. A gazdaságok fejlődése, bár a 300 hektárnál kisebb gazdaságok az elmúlt három évben komoly támogatásban részesültek, bizonyos területeken, különösen a termőföldhöz jutás tekintetében, korlátozott maradt. Ezen a helyzeten kíván változtatni a kedden elfogadott Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvény és a termőföldtörvény módosítása – ismertette tegnapi tájékoztatóján Vonza András agrárminiszter.
A családi gazdaságokról szóló fogalmak beépültek a módosított termőföldtörvénybe, támogatásukról pedig kormányrendelet határoz. Mint lapunk már korábban megírta, e rendelet néhány napon belül, az idei utolsó kormányülést követően megjelenik. A földkiadó és földrendező bizottságokról szóló törvény módosítása az osztatlan közös tulajdon megszüntetését szolgálja, úgy, hogy rendelkezései értelmében önálló helyrajzi számot kapnak az eddig csak aranykorona-értéken feltüntetett földterületek is. Mindenki mást megelőzően a családi gazdálkodót és családtagjait illeti meg az elővásárlási jog, ha az eladandó termőföld vagy tanya az eladandó termőfölddel vagy tanyával közvetlenül szomszédos. Ezt követi a közös háztartásban élő családtagok, majd a szomszéd elővásárlási joga. A helyben lakó szomszédot követi az egyéb helyben lakó, végül a magyar állam a NFA-ról szóló törvényben foglaltak szerint. Az állam részére biztosított elővásárlási jog célja a birtoktagoltság felszámolása és a birtokösszevonás elősegítése.
A Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége (MOSZ) nem teljesen elégedett a törvénycsomagban foglaltakkal. Lapunkhoz eljuttatott közleményükből kiderül: az elnökség állásfoglalása szerint a törvények, főképp az elő-haszonbérleti jog, alkotmányellenesen elvonják a földtulajdonosok rendelkezési jogát és lehetőségét, hogy maguk válasszák ki földjük tartós bérlőjét. Ezért a MOSZ felkéri Mádl Ferenc köztársasági elnököt a földtörvények előzetes alkotmányossági kontrolljának kezdeményezésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.