Várhatóan jövő tavasszal jelenik meg az a pályázat, amelynek nyomán országszerte, gyakorlatilag korlátlan számban indulhatnak be mindössze három kilométeres vételkörzetű helyi, kisközösségi minirádiók. A médiahatóság ugyanis nemrégiben döntött egy rendhagyó, tulajdonképpen virtuális frekvencia megpályáztatásáról. Ez nem jelent egyebet, minthogy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) civil szervezetek, iskolák, sőt akár egy-egy lakóközösség számára – javarészt a megszokott feltételek mellett – pályázatot hirdet, a konkrét rádiófrekvencia megnevezése nélkül.
Csupán a beérkezett anyagok elbírálását követően kéri majd fel az ORTT a Hírközlési Főfelügyeletet (HÍF) a kívánt frekvencia megtervezésére. Az utólagos eljárás oka részben az, hogy a HÍF gyakorlatilag az ország bármely részén vállalni tudja ilyen kis vételkörzetű rádiósávok megtervezését, illetve az ORTT fel szeretné mérni a mindeddig példa nélküli kezdeményezés fogadtatását. Jelenleg nem működnek ilyen – a jövőben akár a hazai médiarendszer harmadik lábát jelentő – helyi problémákat közösségi szinten feldolgozó adók. A nem nyereségérdekelt, illetve közműsor-szolgáltató rádiók beindítására vonatkozó pályázat folyamatos. Félévente újabb és újabb anyagokat vár az ORTT.
Így lehet vége a háborúnak
