Lehetőséget adott a laekeni EU-csúcs arra, hogy amennyiben tíz tagjelölt ország teljesíti a csatlakozási feltételeket, azok egyszerre kerüljenek be az unióba. Egyúttal azonban az EU vezetői kiálltak az egyéni differenciálás elve mellett – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, Az Európai Unió fejlődése és a bővítési folyamat című konferencián. Martonyi rámutatott: nem lenne méltányos hazánkkal szemben, ha tovább várakoztatnának, bármilyen okból is. A külügyminiszter a laekeni csúcsról elmondta: jelentős előrelépést jelent, amely az egyik legfontosabb találkozóként vonul be a történelembe, feltéve, hogy a kitűzött célok megvalósulnak. Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, a tanácskozást szervező Európai Tanulmányok Alapítvány bizottságának elnöke ugyancsak felszólalt a konferencián. Mint mondta: örömmel kell üdvözölni, hogy a tíz tagjelölt ország csoportjába tartozhatunk, ám úgy vélekedett, a „nagycsoportos bővítés miatt felvételünk nem szenvedhet késedelmet”.
*
A lengyel kormány kedden módosította a külföldiek termőföldvásárlása ügyében az EU-csatlakozási tárgyalásokon kért átmeneti mentesség néhány vonatkozását, az egyes régióktól téve függővé azok időtartamát.
A nyolc nyugati és északi vajdaságban (ahol a helybeliek a legjobban tartanak a német gazdák tömeges földfelvásárlásától) az Európai Unió agrártermelői csak hétévi földbérlés és saját művelés után szerezhetnek földtulajdont. A fennmaradó nyolc vajdaságban viszont az eddigi szabályozás marad érvényben, vagyis háromévi földbérlés és saját kezű művelés után lehetővé válna a földvásárlás. A kormány egyúttal úgy döntött, hogy hétről öt évre rövidíti le a hétvégi házak külföldiek által történő megvásárlására kért átmeneti mentesség időtartamát. Az ellenzék egy része élesen tiltakozik, sőt a kormánykoalícióban lévő Lengyel Parasztpárt is olyan határozatot fogadott el, hogy amennyiben a kormány lehetővé teszi EU-tagországok állampolgárainak háromévi bérlet után lengyel termőföld megvásárlását, akkor távozik a kormányból.
Egy BKV busz szerelő elmondta milyen lehetetlen körülmények között dolgoznak nap mint nap
