Veszélyeztetett igazságszolgáltatás
Az igazságszolgáltatás függetlensége veszélyeztetetté vált. Érezhető ez a törvényhozó és a végrehajtó hatalom részéről is – állítja közös közleményben az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara. Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese kijelentette: az ügyészség nem mond véleményt politikai kérdésekben. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a nyilatkozatot átgondolatlannak és ezért felelőtlennek nevezte, amely csak arra alkalmas, hogy erősítse a bírói függetlenséggel kapcsolatos téves elképzeléseket. (MTI)
Januárig egyeztetik a programokat
Szájer József, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője tegnap találkozott Pongrácz Tiborral, az MDF elnökségi tagjával, hogy a két párt programját egyeztessék – olvasható a Fidesz-frakció közleményében. A politikusok megállapították, hogy a pártprogramok az egyeztetést követően – reményeik szerint – a következő polgári kormány munkájának alapjai lehetnek. Az egyeztetés a tervek szerint januárban lezárulhat. (MTI)
Kérelem az államfőhöz
Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke tegnap levélben fordult Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, mert álláspontja szerint alkotmányos jogokat sért az Országgyűlés által kedden elfogadott, a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvény. Gatter azt kéri az államfőtől, hogy küldje viszsza a törvénymódosítást az Országgyűlésnek megfontolásra, vagy az Alkotmánybíróságot keresse meg az előzetes normakontroll érdekében. (MTI)
Tanulmány a drogfogyasztásról
A kilencvenes évek közepén évente ötven százalékkal emelkedett a nyilvántartott kábítószerfüggők száma, de az elmúlt két évben megállt a rohamos növekedés – mondta Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a Jelentés a magyarországi droghelyzetről című könyv bemutatóján. Topolánszky Ákos helyettes államtitkár elmondta, hogy a kezelt kábítószerbetegek száma mintegy 12 ezer volt, amely alig haladta meg a tavalyi mértéket. (V. I.)
Csurka veszített az első menetben
Első fokon pert nyert Demszky Gábor főpolgármester a Csurka István ellen indított személyiségjogi perben. A Fővárosi Bíróság ítélete kimondta: sérti Demszky Gábor jogait a Magyar Fórumban megjelent cikk állítása, amely szerint az SZDSZ-es politikus 1976-ban önként jelentkezett besúgónak. Az ezt bizonyítandó, a hetilapban megjelent dokumentum hitelességét – amely a Történeti Hivatalból származik – ugyanakkor a felperes sem kérdőjelezte meg. Éppen ezért Csurka István fellebbezéssel él a Legfelsőbb Bíróságnál – mondta lapunknak védője, Bánovics Tamás. Hozzátette: amíg a MIÉP elnökét 500 ezer forint nem vagyoni kártérítésre kötelezték, Demszky Gábornak 750 ezer forintos eljárási illetéklet kell lerónia. (P. G.)
Rasszistaellenes matricakampány
Ötezer darab rasszistaellenes matrica közintézmények, közterületek közelében való elhelyezésével tiltakozik a Menedék – Migrációsokat Segítő Egyesület a fokozódó idegenellenesség és az új idegenrendészeti jogszabályok bevezetése ellen. A matricán „Menekültek…” felirat alatt egy afrikai és egy délszláv menekült mellett II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos arcképe látható. Az egyesület tájékoztatása szerint olyan magyar államférfiakat kerestek, akiknek – hasonlóan napjaink migránsaihoz – szintén menekülniük kellett. (B. B.)
Fejlesztések Miskolcon
A Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. nyerte a miskolci távhőszolgáltatási rendszer korszerűsítésére kiírt önkormányzati pályázatot; a beruházásra a cég két lépcsőben, összesen mintegy 25 milliárd forintot fordít – jelentette be tegnap Katona Kálmán, az MVM Rt. elnök-vezérigazgatója. Hangsúlyozta: a társaság most nyert először olyan pályázatot, amely egy város távhőszolgáltatásának fejlesztéséről szólt. A jövőben más településeken is pályázni kívánnak. (MTI)
Nahát! Micsoda meglepetés!
