India Pakisztánra mutogat
Újdelhi. Lai Krisna Advani indiai belügyminiszter megismételte kedden azt a vádat, hogy az indiai törvényhozás épülete ellen intézett december 13-i véres támadáshoz köze van Pakisztánnak. L. K. Advani azzal vádolta Pakisztánt parlamenti beszédében, hogy a területén működő kasmíri szeparatista szervezetek állnak a támadás hátterében. Követelte, hogy a szomszédos ország hatóságai számolják fel ezeket a szervezeteket. A miniszter szerint a Dzsais-i-Mohammed és a Laskar-i-Taiba nevű szervezeteket szoros kapcsolatok fűzik a pakisztáni titkosszolgálatokhoz. Közben Kína önmérsékletre szólította fel a két atomhatalmat. (MTI)
Adams az embargó eltörléséért
Havanna. Gerry Adams, az északír Sinn Fein párt elnöke hétfőn Havannában felszólította az Egyesült Államokat, hogy törölje el a négy évtizede fennálló, Kuba-ellenes kereskedelmi embargóját. „Párbeszéd kell Kuba és az Egyesült Államok népe között, a blokádnak véget kell vetni” – mondta az északír pártvezető, aki a kommunista párt meghívására tartózkodik Kubában. Fidel Castro elnök is fogadta az Ír Köztársasági Hadsereghez (IRA-hoz) közel álló északír párt vezetőjét – jelentette a dpa. (MTI)
Nem javult Havel állapota
Prága. Nem javult Václav Havel cseh államfő állapota, akit hétfő óta légzési zavarokkal kezelnek a prágai központi katonai kórházban – közölte kedden délelőtt Martin Krafl, az elnöki iroda szóvivője. Ilja Kotík, az államfő kezelőorvosa elmondta, hogy Havelt antibiotikumokkal kezelik, s a nap folyamán több vizsgálatnak vetik alá. Hétfőn az orvosok megállapították, hogy Havel jobb tüdeje nem kap elég levegőt, s ez okozza a légzési problémákat. Az államfő e heti hivatalos programját hétfőn lemondták. Egyelőre nem tudni, meddig kell Havelnek a kórházban maradnia. (MTI)
Emlékhely lett Pol Pot támaszpontja
Phnompen. Hun Sen kambodzsai miniszterelnök történelmi emlékhellyé nyilvánította a rémuralmáról hírhedtté vált Pol Pot utolsó lakhelyét és támaszpontját. A kormányfő utasította a megfelelő szerveket, hogy dolgozzanak ki tervet Anlong Veng megőrzésére, ahol a véreskezű kambodzsai vezető elhunyt három évvel ezelőtt, s ezzel felgyorsította az általa három évtizedig vezetett vörös khmerek maoista mozgalmának bukását is. „Az elképzelés nem Pol Pot dicsőítését szolgálja, hanem éppen azt, hogy a fiatalokat arra tanítsa: ami az emberi haladás törvénye ellen történik, nem marad fenn sokáig” – jelentette ki Thong Khon, az idegenforgalmi tárca helyettes vezetője. (MTI)
Így akar győzelmet Zelenszkij szerint Putyin
