Iskoláknak szánja a Fidesz a perköltséget
BUDAPEST. A Fidesz budapesti választmányának elnöksége felkéri Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy a felülvizsgálati metróperben – a főváros kérelmének elutasításakor megítélt –, a fővárosi önkormányzat által megfizetendő 10 millió forintos perköltséget a korábbi gyakorlatnak megfelelően budapesti gyermekintézményeknek utalja át a tárca. Emlékeztetnek arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság által áprilisban kimondott jogerős ítélet szerint semmis a főpolgármester és Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter között létrejött szerződés a metróberuházás finanszírozásáról. Akkor a megítélt 30 millió forintos perköltséget a Pénzügyminisztérium egy fővárosi és egy kerületi fenntartású általános iskolának utalta át. (MN)
Új engedély kell az állattartóknak
XV. KERÜLET. Év végéig kaptak haladékot a nagytestű állatok (például ló, sertés, juh, kecske és strucc) gazdái arra, hogy jogszerűen tarthassák jószágaikat. A helyi állattartási rendelet szerint ugyancsak engedélyért kell folyamodni baromfi, egyéb szárnyas és kisállat tartásához az ingatlan fekvésétől, illetve az állatok számától függően. (MN)
Lezárták a pesti rakpart egyik sávját
BELVÁROS. A Szabadság híd szerkezetébe beépített vízcsőrendszer kisebb meghibásodása miatt, az ebből eredő vízfolyás elhárítására egy szakaszon lezárták tegnap a pesti rakpart egyik forgalmi sávját. Az úgynevezett eleresztés feltehetőleg a hideg miatti hőtágulás következménye. A vezetékből a víz a Dunába csorog, így a történtek a hídon nem okoznak fennakadást. A pesti rakpart lezárt sávszakaszát valószínűleg ma adják át újra a forgalomnak. (MTI)
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ellenzék, a Fidesz nem lesz ott
