Röviden

MTI
2001. 12. 11. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megnyílt a kormányportál
Tegnap megnyitotta a kormányzati portált Stumpf István kancelláriaminiszter. A Miniszterelnöki Hivatal vezetője, a www.ekormanyzat.hu című honlap ünnepélyes megnyitóján elmondta: a portál célja az, hogy jobban hasznosuljon a közigazgatásban felgyülemlett hatalmas adatvagyon, mindez elérhetővé váljon, s az állampolgárok gyorsabban és gördülékenyebben intézhessék hivatali ügyeiket. (MTI)

Jogos volt a sztrájk utolsó napja
A Legfelsőbb Bíróság végzése szerint jogszerű volt a 2000 februárjában megtartott kéthetes vasutassztrájk utolsó napja is – közölte tegnap Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke. Ismert: korábban a MÁV Rt. fordult a bírósághoz, hogy minősítse jogellenesnek a sztrájk utolsó napját. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság első fokon, a Fővárosi Bíróság másodfokon a MÁV kérelmének megfelelően jogellenesnek nyilvánította a sztrájk utolsó napját. A jogerős végzés ellen a szakszervezetek felülvizsgálati kérelemmel éltek. (MTI)

Német kárpótlás év végéig
A náci megszállást túlélő romák vagy az elhunytak hozzátartozói még az év végéig nyújthatják be igényüket a német kárpótlási törvény alapján járó kompenzációra. A roma károsultak a Budapest VII. kerület, Nefelejcs utca 39. szám alá küldhetik be kitöltött adatlapjaikat. A homoszexuális, a szellemi és testi fogyatékosok, a politikai vagy vallási okokból üldözöttek a Nemzetközi Migrációs Szervezethez fordulhatnak kárpótlási igényükkel december 31-ig. (T. Zs.)

Nem nyomoznak Schlecht vádlói ellen
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta Schlecht Csaba hamis vád miatt több személy, köztük Eörsi Mátyás, illetve Magyar Bálint szabad demokrata parlamenti képviselők ellen tett feljelentésének vizsgálatát – mondta el lapunknak Borbély Zoltán, az ügyészség szóvivője. Schlecht Csaba akkor tett hamis vád alapos gyanúja miatt feljelentést, amikor a cégügyeivel kapcsolatos rendőrségi vizsgálat szeptemberben azzal zárult, hogy nem állapítható meg bűncselekmény. Futó Barnabás, Schlecht védője panasszal él a nyomozó hivatal döntése ellen, mert szerinte a határozat megalapozatlan. (Sz. Z.)

Székely Zoltán előzetesben marad
A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, így jogerőre emelkedett a Fővárosi Bíróság azon határozata, amely szerint a minősített vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő büntetőperének ügydöntő határozatáig előzetes letartóztatásban marad – mondta el Futó Barnabás, a képviselő ügyvédje. A Fővárosi Bíróság november 22-én döntött úgy, hogy a képviselőnek vissza kell mennie a börtönbe, mert a bíróság szerint Székely Zoltán többször, tudatosan megszegte a házi őrizet szabályait és egészségi állapota sem indokolja a kedvezményezett helyzet fenntartását. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.