Lejárató kampányt folytat a Fidesz-Magyar Polgári Párt a szocialisták ellen, de lesz még ennek böjtje, tájékoztatott a minap Szili Katalin MSZP-alelnök, aki ellen – állítólag – ugyancsak lejárató kampány folyik, méghozzá a férje miatt. (Szili-férj nemrégiben szép módszeresen nekiment felesége szolgálati autójával egy taxisnak, akit elvittek a mentők. Katalin aszszony előbb hazudósnak aposztrofálta az Info Rádióba betelefonáló hallgatót, napokkal később azonban „rémleni” kezdett neki – a maligánfokról viszont még nem adott ki közleményt a távirati irodának.)
A piszok Fidesz valószínűleg leitatta a Szili papát. A piszok Fidesz bántja jó Medgyessy Pétert is, csak azért, mert zsebre tett szegény egy kis protekcióért százezer USA-dollárt (harmincmillió forintot). Na és?, – mondhatná erre felháborodott Szili Katalin, de nem mondhatja, ez ugyanis (mármint a Na és?) Horn Gyula szellemi tulajdona, copyright, a végén még plágium lesz a dologból. Lényeg, hogy piszok a Fidesz, ugyanis – szó szerinti Szili-idézet következik –: „le akarja vadászni az MSZP első öt emberét.” Kicsit idegesnek érzem az alelnök asszonyt. Sajtótájékoztatós mosolya csináltnak hat (el kell csapni a píárgárda mosolytervezőjét), mondatszerkesztése indulatos, szemgolyója érdekesen ugrál ide meg oda.
Szili Katalinka ebben a pillanatban mind látványban, mind szózatban a Magyar Szocialista Pártot testesíti meg, amelynek első öt emberét (gondolom, önmagát is ide sorolta) hamarosan „le fogja vadászni” a piszok Fidesz. Ki lehet a másik négy levadászandó ember?
Medgyessy Péter aligha, ő ugyanis nem párttag, nem is tekinti magát annak. (Ő csak szakember. Szimpatizáns. Komálós.) Talán bülbülszavú Kovács László? Az nem lehet, rajta nem fog a fegyver, kard kicsorbul rajta, ágyúgolyó lepattan róla. Netán remetehegyi Horn Gyula? Aligha, őt már levadászta a Kalinka vodka. Németh Miklós? Ugyan már, hol van, szegény, térképen keresi a Köztársaság teret...
Talán valami vadászmeséről lehet szó.
Enyhe zavart érzek az élcsapat háza táján.
Így lehet vége a háborúnak
