A kereszténységet féltik

A Százak Tanácsa határozottan tiltakozik az elmúlt évek rendkívül tudatos – sőt szervezettnek látszó – kereszténységellenes támadásai ellen. Közleményük szerint e sorba beletartozik templomok, temetők kirablása, meggyalázása, a Regnum Marianum keresztjének ledöntése, ártatlan papok meggyilkolása, megvádolása.

OS
2002. 01. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy vélik, a folyamatos támadások között is megdöbbentő és kirívó az a balliberális sajtókampány, mely Hegedűs Lóránt püspököt és családját érte az utóbbi hónapokban. Mint írják, a sajtó hangvétele, eszközei a legrosszabb Rákosi-diktatúra színvonalán voltak, s ízléstelenségben csúcspontjukat a 168 Óra címlapján érték el 2001 decemberében. „Megdöbbenünk, hogy önmagukat az emberi jogok legnagyobb védelmezőinek tartó felelős személyek mélyen hallgatnak, vagy közreműködnek akkor, amikor köztiszteletben álló papok alapvető emberi jogait sárba tapossák, s a hívő állampolgárok millióinak hitét durván meggyalázzák” – fogalmaz a közlemény.
Felhívnak minden jó szándékú, becsületes embert, ítélje el e durva kereszténységellenes támadásokat. Felkérik továbbá a törvényhozás, az igazságszolgáltatás felelősen gondolkodó képviselőit, hogy a jogállam törvényes eszközeivel védjék meg a papokat, az állampolgárok millióit s az egyházak szent helyeit a brutális támadásoktól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.