Miután az egészségügyi tárca jóváhagyta, hogy a Szegedi Gyermekklinikán hozzanak létre égési centrumot, az említett intézetben az elmúlt év utolsó napjaiban hozzáláttak az előkészületekhez. Mint megtudtuk, a több 10 millió forintot igénylő beruházáshoz eddig közel 21 millió forint áll a gyermekklinika rendelkezésére, beleértve az eddig összegyűlt adományokat is. Mikola István az Egészségügyi Minisztérium részéről 20 millió forint támogatást ígért, s eddig 9 millióról kötöttek szerződést. Túri Sándor professzor, a gyermekklinika igazgatója szerint a pénz, amelyet jelenleg a folyószámlájukon tudnak, elegendőnek bizonyul az építkezés megkezdéséhez.
A tanszékvezető egyetemi tanár úgy véli, az épületgépészeti megoldások közül legnehezebb feladat a kötelezően előírt klímaberendezés beszerzése, minthogy erre egyelőre nincs anyagi fedezet. A légkondicionálásra viszont nagy szükség van, az égési sérülteknek egyenletes hőmérsékletet, páradús, kórokozóktól mentes levegőt kell biztosítani.
Mutatjuk a legjobb műsorokat és filmeket augusztus 20-ra
